SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ és különösen néhány nemzet szembesül a gonoszsággal és a káosszal ezekben az időkben, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém hordozói.

Miközben a háborúk félelmetes hasznot hoznak azoknak, akik a fegyvereket népszerűsítik, és megmagyarázhatatlan szenvedést okoznak gyermekeim többségének, Én arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém nagykövetei.

Miközben a büntetlenség sok ambiciózus elmét és szívet vakká tesz, és fájdalmat és gyötrelmet okoz sok népnek és családnak, Én arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém eszközei.

Miközben az abortusz és az újszülöttek és a meg nem született gyermekek elvetése normális, közömbös és sötét szokássá válik, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Krisztus Irgalmasságának Fénye.

Miközben egész régiók száradnak ki egyik napról a másikra, és városokat és településeket pusztít el az éghajlatváltozás dühe, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Teremtés nagykövetei és védelmezői.

Miközben a felháborodás, az éhség és a nyomor aláássa az emberi és szellemi méltóság ajándékát, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Isten földi értékeinek képviselői és őrzői.

Miközben a lelkek nagyon nehéz megpróbáltatásokkal néznek szembe, és sokan felfedezik gyengeségeiket, nyomorúságukat és betegségüket, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a szeretet és a gyógyulás hídjai e szenvedő emberiség számára.

Miközben lezárják az utakat, a határokat és az óceánokat a menekültek és a száműzöttek előtt, érzéketlenné és közömbössé téve a világot mások szenvedése iránt, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Béke és az Irgalom közbenjárói; mert ha nincsenek eszközök a Kezemben, Mennyei Édesanyátok nem lesz képes közbenjárni.

Egyesüljön az összes hang és az összes szív egyetlen imában, mondván: "Uram, kegyelmezz és irgalmazz meg nékünk!"

Én mindig imádkozni fogok értetek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ a megtisztulás nagy pillanata előtt áll, kérem, hogy a szív imájának hangja továbbra is visszhangozzon életetekben és tudatotokban; mert ez lesz az az út, amelyen keresztül segíteni fogunk nektek és az emberiségben élő testvéreiteknek, a Szellemi Törvényeken keresztül.

Ahogy közeledik az Apokalipszis beígért ideje, a szívek olyan váratlan helyzeteket fognak látni, amelyek a Földön soha sem történtek meg. Ez azért van, hogy a bolygó megtisztuljon, mert a Földanya kiáltozik fájdalmában, és senki sem hallgat rá.

Gyermekeim, ezért legyen az ima az az égő láng, amely soha sem alszik ki, legyen az a láng, amely megelevenít, átalakít, megvilágosít és megvált; mert ezeknek a váratlan időknek a végén az ima lesz az a szellemi pajzs, amely képes lesz megvédeni benneteket ezeknek az időknek minden zavaró tényezőjétől.

Szükségem van arra, hogy kedves gyermekeim ne mulasszák el ezt a kérést, mert amikor a végidők eseményei előtt álltok majd, emlékezni fogtok az Üzenetemre.

Ha valóban arra törekedtek, hogy megfeleljetek Istennek nemcsak a parancsolatokban, hanem az Ő Szent Akaratának teljesítésében is, a buzgó ima lesz az a csillag, amely Szívemen keresztül elvezet benneteket Isten biztonságos helyére.

Ezek az idők azt mutatják, hogy az emberiség elvesztette az élet és a család értékeit, mert a társadalom közömbössé vált a legkiszolgáltatottabbak szenvedése és szükségletei iránt.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek mindezt a szívetekbe, és imádkozzatok Velem, hogy Mennyei Édesanyátok az összes angyallal együtt beavatkozhasson ezeknek az időknek a jelenlegi kemény valóságába.

Hamarosan megtörténik, hogy szeretett gyermekeim imája őrzi és védi az egész szellemi küldetést, amelyet a Mennyei Anya tovább fog vinni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, MADRIDBAN, A PEDRIZA HEGYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A Természet Anyjaként és az Élet Anyjaként ma Isten Fényével együtt leereszkedem erre a szent hegyvonulatra, hogy újra találkozhassak az emberiségben élő gyermekeimmel.

Azért jövök ma, hogy segítsem és támogassam az összes gyermekemet, akik ebben az időben szenvednek és átélik tisztulásukat és megpróbáltatásaikat, és egyik napról a másikra váratlan helyzetekkel szembesülnek, amelyek megváltoztatják sok ember életének sorsát.

De szeretném elmondani nektek, gyermekeim, hogy ez nem azt jelenti, hogy Istentől távol áll a szenvedés vagy a betegség. Közelebb van, mint amilyennek látszik, és Ő együtt szenved minden beteggel és rászorulóval Fián, Jézus Krisztuson keresztül, Aki szintén együtt szenved az Atya Fiaival.

Ez az az időszak, amikor el kell fogadnunk, de ugyanakkor el kell ismernünk az élet tanulságait, szem előtt tartva azt, hogy minden pillanat egy szent lehetőség a belső fejlődésre mindenki számára.

Valamennyi lélek megtapasztalja azt ebben azutolsó ciklusban, amit leginkább meg kell tanulnia, hogy minden gyermekemben megszülethessen és megjelenhessen a krisztusi szeretet, amely képessé teszi őket arra, hogy a legmélyebb lényegében megértsék az életet.

Szentséges Szívekként, visszavonulásunk előtt látjuk, hogy az emberiség nincs felkészülve az idők végére. Ezért szentel a Szellemi Hierarchia minden pillanatot és minden egyes találkozást annak, hogy minden lehetséges helyzetben segítsen.

A bolygó eme viharos és ellenséges időszakában tanuljátok meg, hogy megőrizzétek az ima fényét, és ne veszítsétek el azt a lehetőséget, hogy imádkozzatok, hogy Kegyelmemet kérjétek, és hogy közbenjárjatok az összes ügyért, az összes helyzetért és valamennyi testvéretekért; mert ebben az időben elég lesz pusztán imádkozni, de szívből imádkozni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és az összes fizikai és szellemi beteg Anyja
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FAITMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mennyei Édesanyátok ma a sebesült Afrikára tekint, hogy népe az Istenanya vigasztalása által megtalálja a továbblépéshez szükséges belső erőt.

Afrika az Én szeretett népem, egy olyan nép, amelyről gyakran megfeledkeznek, és amelynek fájdalmat okoz a mai idők kifinomult rabszolgasága.

Az Isteni Ige Asszonyaként azért jöttem, hogy megkérjem gyermekeimet, hogy ne feledkezzenek meg szeretett Afrikám szükségleteiről; mert amíg ezeket a sürgős szükségleteket az egész emberiség ki nem elégíti, addig nem fog eljönni a béke ideje, amelyet a világ oly kétségbeesetten keres.

Bizonyos események révén kedves afrikai gyermekeim hangját és kiáltását elhallgattatják, hogy szenvedésükről ne szerezzenek tudomást.

Ezért, ahogy a múlt hónapban arra kértelek benneteket, hogy imádkozzatok a családokért, ma arra hívlak benneteket, hogy ne felejtsetek el imádkozni a sebesült Afrikámért; mert szükségem van arra, hogy a szívetek, amelybenmár minden benne van, érzékeny legyen azok iránt, akik a legjobban szenvednek.

Nem múlhat el egyetlen nap sem anélkül, hogy ne gondolnátok az afrikai gyermekeimre. Szeretném, ha egy napon megismernétek és megértenétek, milyen fontos, hogy több misszionárius legyen Afrikában.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akiket elvetnek.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akiket elhanyagolnak.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akiket elfelejtettek.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akik nem érzékenyek arra, hogy meghallják Afrika kiáltását és segélykérését.

Anyai Szívem Afrikával van.

Kegyelmem fenntartja az összes afrikai hitét.

Szeretetem oltalmazza és vigasztalja őket a nehéz időkben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és egész Afrika Anyja
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FAITMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mennyei Édesanyátok ma a sebesült Afrikára tekint, hogy népe az Istenanya vigasztalása által megtalálja a továbblépéshez szükséges belső erőt.

Afrika az Én szeretett népem, egy olyan nép, amelyről gyakran megfeledkeznek, és amelynek fájdalmat okoz a mai idők kifinomult rabszolgasága.

Az Isteni Ige Asszonyaként azért jöttem, hogy megkérjem gyermekeimet, hogy ne feledkezzenek meg szeretett Afrikám szükségleteiről; mert amíg ezeket a sürgős szükségleteket az egész emberiség ki nem elégíti, addig nem fog eljönni a béke ideje, amelyet a világ oly kétségbeesetten keres.

Bizonyos események révén kedves afrikai gyermekeim hangját és kiáltását elhallgattatják, hogy szenvedésükről ne szerezzenek tudomást.

Ezért, ahogy a múlt hónapban arra kértelek benneteket, hogy imádkozzatok a családokért, ma arra hívlak benneteket, hogy ne felejtsetek el imádkozni a sebesült Afrikámért; mert szükségem van arra, hogy a szívetek, amelybenmár minden benne van, érzékeny legyen azok iránt, akik a legjobban szenvednek.

Nem múlhat el egyetlen nap sem anélkül, hogy ne gondolnátok az afrikai gyermekeimre. Szeretném, ha egy napon megismernétek és megértenétek, milyen fontos, hogy több misszionárius legyen Afrikában.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akiket elvetnek.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akiket elhanyagolnak.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akiket elfelejtettek.

Éjjel-nappal imádkozom azokért, akik nem érzékenyek arra, hogy meghallják Afrika kiáltását és segélykérését.

Anyai Szívem Afrikával van.

Kegyelmem fenntartja az összes afrikai hitét.

Szeretetem oltalmazza és vigasztalja őket a nehéz időkben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és egész Afrika Anyja
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A Szívem jelen van azok számára, akik kiáltanak.

A Szívem jelen van azok számára, akik a háború rettegésében élnek.

A Szívem jelen van azok számára, akiket elítélnek és akik meghalnak e világ törvényei büntetlensége alatt.

A Szívem jelen van azok számára, akik száműzetésben kényszerülnek élni, és kivetik őket.

A Szívem jelen van azok számára, akiket hitük és Krisztus iránti szeretetük miatt üldöznek.

A Szívem jelen van azok számára, akik elveszítették a születés jogát.

A Szívem jelen van azok számára, akik hazugság, büntetlenség és ellenőrzés alatt állnak.

A Szívem jelen van a csendben szenvedő Élővilág számára, amelyet lemészárolnak és feláldoznak anélkül, hogy tudnák, mi történik valójában.

Szívem mindazokért imádkozik és jelen van, akiknek már nincs jövőjük, azokért, akik egyik napról a másikra elveszítették mindenüket, családjukat, otthonukat, reményüket és örömüket.

Hol van gyermekeim szíve ebben a pillanatban?

A ti szívetek jelen van ezekben a helyzetekben, akárcsak Anyai Szívem?

Ahhoz, hogy szívetek mindenben jelen legyen, érett szívre kell törekednetek, olyan szívre, amely képes úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeretett a Kereszten, ahogyan Ő szeretett minden lépésnél.

Ha jelen van a szívetek, tudni fogjátok, hogyan kell megérteni az élet leckéit, tudni fogjátok, hogyan lépjetek ki magatokból mindazokért, akik nem teszik meg, és akik abszolút azt hiszik, hogy a Fiammal vannak.

Ma azt kéri Isten a világtól, hogy szívetek legyen jelen mindenütt, hogy szívetek képes legyen arra, hogy szeressen és hogy elviselje az idők végét.

Imádkozni fogok azért, hogy érjen meg a szívetek, és jelen legyetek mindenhol, ahol a megpróbáltatás eme idejében segíteni kell.

Köszönöm, hgy válaszoltok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és az az Anya, Akinek jelen van a Szíve

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jelenlétem azokban tükröződik, akik szeretnek Engem.

Hangom azokban visszhangzik, akik hallják Hívásomat.

Ugyanúgy jelen Vagyok a sivatagban, mint a Paradicsomban.

Ugyanúgy jelen Vagyok a bukásban, mint a diadalban, de a Csendem az, amely láthatatlanná tesz azok szemében, akik azt állítják, hogy hatalmasak.

Szeretetem olyan, mint egy lándzsa, amely átszúrja az emberi szívet, Igém megtisztítja és megvilágítja, amíg teljesen az Enyém lesz. Ezért vagyok ma itt.

Én Vagyok az, Aki kigondolt benneteket, de egyben az is, Aki megteremtett benneteket.

Szavam visszhangzik azokban, akik Üzenetem szerint élnek, és bár tökéletlenek, Életemen keresztül fenntartom őket; mert azokban lelem Örömömet,  akik keresnek Engem, mindazokban, akik bíznak Bennem.

Mindenkinek azt adom meg, amit meg kell tanulnia, amit el kell viselnie és fenn kell tartania, de soha sem adok nektek olyasmit, amit nem tudnátok elviselni.

Tanuljatok a szerint élni, amelyet a legjobban elértetek.

Ne lássátok üresnek a világegyetemet, hanem a szeretet és a megbocsátás élményével tele.

Én vagyok a reggel fújó szellő.

Én vagyok az a Nap, Aki azokon keresztül kel fel, akik a Belém vetett hitük alapján élnek.

Én vagyok a Szeretet diadala azokban, akik átalakulnak.

Nagy Vagyok a kicsiben; és a nagyban Láthatatlan Vagyok. Ez az Én Alázatosságom alapja.

Jeleim azt jelzik, hogy mindig itt Vagyok, és Tudatosságom Sugarai átölelik azokat, akik Engem hívnak; mert a látszólagos veszteségben diadal van, a lemondásban ragaszkodás, az engedelmességben hűség van, a szolgálatban lehetőség van a szeretetre és arra, hogy mindig kormányozni tudjam az életeteket a csatákon vagy a bizonytalanságon túl.

Szükségem van arra, hogy átalakuljatok, ahogy a Fiam is tette. A kudarctól való félelem nélkül ivott a Kehelyből. Megadta Magát, hogy mindenkit megmenthessen a mai napig.

Királysága a töviskoronában van. Akarata Isteni Jogaromban van. Végtelen Szeretete megvan mindazokban, akiket fáradhatatlanul szeret.

Gyermekeim, ti is ezt teszitek?

Mindegyikőtöknek része van Velem ebben a világegyetemben, amelyet tökéletesre alkottam azért, hogy felismerjétek Szeretetemet és azt a boldogságot, amelyet a Gyermekeimmel való együttlét okoz. Ez a Teremtésem oka. Ez az a Cél, amelyért dolgozom és alkotok, kivitelezek és megvalósítok az idők során.

Arra hívtalak el benneteket, hogy ebben az időben éljetek. Ezért vagytok itt, és nem máshol. A Teremtő Világegyetem vezeti azokat, akik engedelmeskednek neki.

Egy csodálatos munka vár arra, hogy elvégezzétek ezeknek a kritikus időknek az ellenére, amelyekben a büntetlenség és a közöny fel akarják váltani a szeretetet és az egységet; de nem engedem.

A Nevemet minden dimenzióba beleírtam.

Szeretetem az összes lényben jelen van, még azokban is, akik távol vannak Tőlem; mert Fiam Szeretete diadalomra viszi majd ezen idők keresztjét. És nem pusztulnak el azok, akik ragaszkodnak Krisztus Győzelméhez.

Ma újra összegyűjtelek benneteket, mint több, mint 2000 évvel ezelőtt, amikor Izrael népe hallgatott a prófétákra és követte a Szentírást.

De most a lelketek az új Könyv a Fiam számára; amelyben azt reméli, hogy megírhatja Szeretetének új diadalát, minden dimenzión és tudaton, minden gonoszon túl.

Ismeri a valódi neveteket. Semmit sem lehet elrejteni a Szeme elől.

Kövessétek Őt bárhová, ahová hív benneteket, mert eljött a Visszatérésének ideje.

Miután visszatér, Mennyei Atyja is vissza fog térni. Ez több lesz, mint a Mózes előtt égő fa, több, mint azok a vizek, amelyek azért nyíltak meg, hogy szent népe kiszabadulhasson a fogságból, több, mint maga Krisztus Testének és Vérének átlényegülése.

A Szeretet Erejével jövök a Mennyből, amely hatalmasabb, mint az angyalok összes dicsérete és éneke, hatalmasabb, mint maga a Testvériség Jelenléte.

Ebben az órában szeretetem jobban el fog szaporodni, mint a kenyerek és a halak, jobban, mint a bénák és vakok által átélt gyógymódok, jobban, mint Lázár és a halottak feltámasztása.

Az összes elemnél jobban összegyűjtöm az élőlényeket. Nagyobbat teszek, mint a Pünkösdi Cenákulumban, mert csak egy nyelv fog létezni, a megértés bölcsességet ad, és az isteni igazságosság újjáépíti a Földet, északról délre és keletről nyugatra.

És ebben a pillanatban lesz az, amikor az Új Emberiség Keresztje formát fog ölteni. A szellemi szintézis beteljesedik, és az utolsó fátylak lehullanak a szemeitekről, hogy meglássátok, hogy Ki Vagyok.

Szeretetem még ismeretlen; de Fiam Visszajövetele után minden beteljesedik, ahogy a kereszten volt. A szenvedés törvénye nem létezik többé, a lelkek többé nem éreznek fájdalmat és nem esnek bűnbe, hanem megismerik a Mennyek Országának boldogságát, amit majd az angyalok megmutatnak.

Ebben az órában feltűnik az új ember, az új tudat, mert már nem a szellemi adóssághoz kötődik, hanem a mennyei ajándékhoz.

Építsétek reményteljesen ezt a nagy eseményt, ne keressétek; hanem várjatok rá, mert eljön.

Ismét közeledik Fiam órája. Ezért itt az ideje, hogy irgalmasan és kegyelmesen imádkozzatok.

Ne létezzenek többé háborúk vagy megosztottság a lények között.

Többé senki se mozdítsa elő az elvetettség és a közöny kultúráját, még a mellette lévő testvérrel sem.

Legyetek méltók a mennyei ajándékokra, mert az ég és a föld elmúlik, de Üzenetem elevenen marad azokban, akik bíznak Bennem.
Szívem tele van kegyelemmel mindenki számára. Karom nyitva áll azok előtt, akik érezni akarják Vígaszomat.

Csendben hallgatom a gyónásotokat.

Ne létezzen a félelem, hanem a hit.

Ne létezzen a vígasztalhatatlanság, hanem a reménység.

Ne létezzen a szenvedés, hanem a felszabadulás.

Ne létezzen a gonoszság, hanem a szeretet.

Ez az Üzenetem azoknak szól, akik úgy fogják átélni a Fiammal való elkövetkezendő találkozásokat, mint egyedülálló lehetőséget, hogy Irgalmasságom Kapuja előtt álljanak, amely Krisztus Vize és Véreként tűnik fel.

Az, Aki örül és megáld benneteket és a világot ezért a találkozásért:

Adonáj

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, A COLORADO NAGY KANYONJÁBANBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezen a napon Mennyei Édesanyátok azért jön a világba, hogy a Colorado Grand Canyonja fenségén keresztül az emberiség egy pillanatra úgy érezze, hogy Isten Tulajdonságai virágoznak; hogy mostantól az Új Föld érkezése kezdjen feltűnni a láthatáron, amely mentes az emberi tévedésektől és a szenvedéstől, amely elválasztja gyermekeimet a Teremtőtől.

Emiatt a szellemi ok miatt ma itt van Mennyei Édesanyátok és Észak-Amerika Anyja, Aki kitárja felétek a Karját, és kinyújtja a Kezét, hogy szorosan tartsátok, hogy bízzatok és merítsetek bátorságot arra, hogy kövessétek ezt a végtelen utat az ismeretlen felé. Mert megtaláljátok Istent és Szent Szívünket abban, ami ismeretlen, azokat a Szent Szíveket, amelyek újra és újra megjelennek a világ előtt, hogy emlékeztessenek arra, hogy még nem teljesítettétek be Isten Akaratát.

Annak érdekében, hogy az Új Föld kezdjen megjelenni az emberi tudat horizontja előtt, arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ez az Új Föld, ez az Új Emberiség először bennetek éljen, hogy megvédjétek saját magatoktól azokat az elveket, amelyek egyesítenek benneteket a Teremtővel és az Isteni Testvériséggel.

Legyetek Fiam Szent Szeretetének hordozói.

Legyetek az állandó átalakulás példái, de legyetek a kitartás, a remény és mindenekelőtt a Krisztusi Szeretet példái is, amely lehetővé teszi, hogy elfogadjátok és megértsétek a másikat, az együttérző szeretet példái, amely már nem engedi meg, hogy az ember önző és autonóm legyen.

Éljetek nap mint nap az Új Föld ígérete szerint, és teremtsétek meg a megfelelő állapotot ahhoz, hogy az Új Emberiségnek ez a pillanata elérkezhessen, ahogyan az Örök Atya gondolta ki és érezte.

Anyai Szívem mindig híd lesz, és merítsetek bátorságot ahhoz, hogy átkeljetek rajta önmagatok üressége felé.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLOBAN, SAN CARLOSBAN, A SZENVEDÉS MEGKÖNNYEBBÍTÉSE SZEPLŐTLEN HÁZÁNAK A FÉNY-SEJTJÉBEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ó, szeretett gyermekeim, mindenkit összegyűjtök a Szívemben, amely megváltásotok biztos Temploma, a megtérésetek biztos Útja az összes szenvedés enyhítésére.

Ma örömben és boldogságban vagyok itt. Én vagyok az Édesanyátok, Aki enyhíti a szenvedést és elvezet benneteket a békéhez.

Olyan sokáig vártam, hogy visszatérjessek ide, hogy saját Szememmel szemlélhessem, és saját Szívemmel érezhessem Isten Művének izzó alapjait, amelyek kitágultak és megsokszorozódtak a tudatokban.

Ezért vagyok itt, hogy megerősítsem az annyira várt Szent Lázár-Ház Szent Tervét, annak a tiszteletére, akit Fiam feltámasztott. A gondoskodás, a menedék és a gyógyítás Háza által a lelkek újra felfedezik a megbocsátást és a megbékélést.

Ahogy néhány nappal ezelőtt mondtam nektek, azért is jöttem, hogy megáldjam a Testvéri Szolgálat Tervét.

A világnak tudnia kell, hogy van egy hely ezen a bolygón, ahol Isten Műve tükröződik és megnyilvánul a bátor szívek erőfeszítése, elhivatottsága és áldozata által, azok által, akik bíznak az Isteni Anyában, és követik lépéseit az ismeretlen és a végtelen felé, bár sokszor nem értik, hogy ez mit jelent.

Örömmel jelentem be, hogy a hitetek hozott el ide, eddig a pillanatig, amelyben a világnak szüksége van a gyógyítás törvényére, hogy újra felfedezhesse a Béke Törvényét, és így megtalálhassa a szeretet és a megbocsátás útját.

Azt akarom, hogy a Szenvedés Megkönnyebbülése Anyjának Szent Lázár Szent Házában legyen a helye, mert ott fogom összegyűjteni azokat a lelkeket és szíveket, akiknek leginkább gyógyulásra van szükségük. Kedves gyermekeim, a gondozáson túl az a legfontosabb, hogy minden gesztus és cselekedet, amelyet véghezvisztek, legyen bármilyen kicsi is, szeretettel történjen. Ez sok ember életét meggyógyítja, sok szív szenvedését enyhíti, és békét hoz mindenkinek.
Ez jelenleg Brazília legfontosabb feladata, mert a Szent Lázár Szent Háza nemcsak azoknak szól, akiknek szükségük van rá, hanem ennek a Szeplőtelen Szívem által befogadott munkának is.

Az idő múlik, gyermekeim, és a lelketeknek szüksége lesz erre a helyre, hogy megtapasztalják a mély gyógyulást életük utolsó napján; hogy ez az átmenet ne a félelem vagy a szenvedés átmenete legyen, hanem a lelketek és szellemetek transzcendenciájának és felemelkedésének ösvénye a Fény Forrásával való tökéletes egyesülés felé, ahol belső tapasztalataitokat a Teremtés újjáteremtésére, és arra fordítják, hogy megerősítsék az Örök Atya számára, hogy lehetséges az emberiség Megváltási Terve.

Szent Lázár Háza nyitva lesz az egész világ számára.

Tudjátok, gyermekeim, hogy a bolygó beteg, és az emberiség minden tekintetben beteg, ebből fakad ennek a Szent Háznak a jelentősége. Ez ne legyen csak a fogadtatás és a figyelem tere, hanem Szívem kedvenc helye is, ahol a szeretet uralkodhat és kifejezheti magát.

Azért is jöttem ide, hogy megáldjam a Testvéri Szolgálat Tervét, egy csendes munkát, amely a legutóbbi járvány idején kezdődött, amely sok szív számára észrevehetetlen, de sok lélek számára irgalmas és jótékony.

Ma mindannyiótoknak átadom a Testvéri Szolgálat Tervének ezen oszlopát. Ezért úgy jöttem ide, mint a szenvedéstől való megenyhülés Anyja, hogy sok ember életét enyhítsék, hogy minél több szív megtudhassa, hogy lehetséges újra felfedezni a békét és a szeretetet e Szent Fény-Sejt szívén keresztül.

Lüktessen az életetekben a szolgálat, a másikért való odaadásotok, a másik állandó első helyre való helyezése; mert Fiam Szeretetének kell diadalmaskodnia a szívekben úgy, ahogy az Ő Szeretete is diadalmaskodott ezeken az időkön keresztül a szívetekben; bár elestek, vagy megálltok, bár féltek a kudarctól vagy az ismeretlentől.

Szeretett gyermekeim, ma azért jövök ide, hogy kiterjeszthessem a szenvedés enyhítésének gyógyító palástját, és elmondjam nektek, hogy jelen vagyok minden lépésetekben. Ezért soha se felejtsétek el Szívemet, Mária Feláldozott Szívét, amelyet továbbra is áthatolnak a világ sértései és bűnei; azt a Szívet, amely mindig életét adja értetek, amely mindig meghallgat és befogad benneteket, amely mindig békét és reményt ad nektek a továbblépéshez ebben a kaotikus időben; mert mindenkinek, abszolút mindenkinek szüksége van a szenvedéstől való megszabadulásra.

Emiatt Fiam nevében kiárasztom ma az Együttérzés Elvét, Krisztus kedvenc Törvényét, amelynek a megélésére minden nap törekednetek kell, a ti szeretetteiteken kezdve, mindazokon, akikkel találkoztok utatok során. Mert nem a kihívás lesz az, ami elvezet benneteket a békéhez, sem a testvérek közötti konfrontáció; ami elvezet benneteket a békéhez, az Krisztus Könyörülete, amely Izzó Lángként fakad az Ő Irgalmas Szívéből az egész világ, minden lélek számára, akik keresik Őt és rászorulnak.

Krisztus kérésének eleget téve itt vagyok, hogy felszenteljem Mária új gyermekeit, ezt az új imacsoportot, amelyet ma fogok megalapítani és megáldani, amelynek szent feladata az lesz, hogy a Szent Lázár házáért imádkozzon, hogy a szeretet, az együttérzés és a jótékonyság oszlopai elsőként egyesüljenek ennek a Szent Háznak az alapjaként, hogy ennek a Szent Háznak a lelkét, amely felépül és megnyilvánul, megvédje Isten Együttérzésének Szent Angyala, és a lelkek kapják meg a Legfelsőbb Forrástól azt a Kegyelmet, amelyre szükségük van, azokon a kezeken, és mindenekelőtt szíveken keresztül, amelyek ezen a helyen fognak szolgálni.

Szeretett gyermekeim, ezért mondom nektek, hogy Szent Lázár Szent Háza már lebeg a szellemi síkon ezen a helyen. Elmélkedjetek ezen, ismerjétek fel, fogadjátok be, tegyétek az életetek és a lényegetek részévé. Engedjétek, hogy Isten gyógyító angyalai leszálljanak és testet öltsenek Szent Lázár Szent Házában, mert a lelkek gyógyulásért, megváltásért és megkönnyebbülésért kiáltanak ebben az országban és más országokban.

Ez lesz az Isten Gyógyításának sejtje, amely meg fogja gyógyítani a földi férfiak és nők beteg sejtjeit Isten Szeretetének szent érintése által a lényegekben és a szenvedő szívekben.

Még egyszer örülök, hogy itt lehetek, mert az itt szolgáló szívek névtelenségében, a legutóbbi járvány idején kikovácsolódott a szeretet, a fáradhatatlan jótékonyság, a rászoruló családok támogatása, az izzó törekvés szelleme, hogy megnyilvánuljon Szent Lázár Háza; mert ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy minden Isten Művének része. Az Örökkévaló Atyáé, és az életetek arra hivatott, hogy részt vegyen ebben a rendkívüli és különleges Kegyelemben, amely mindenkié.

Tegyétek a kezeteket a befogadás helyzetébe, és fogadjátok el Isten Anyjától azt a vigaszt és abból a szenvedésből való megkönnyebbülést, amelyre ma esszenciáitoknak és a világ esszenciáinak szüksége van.

Amikor ez a Ház megnyilvánul, Én leszek az első, Aki belép oda, hogy megáldjam Fényemmel és Anyai Szeretetemmel; mert ha ez megtörténik, kedves gyermekeim, a Gyógyítás Törvénye nem fog eltűnni a bolygóról, nem fognak rajta felülkerekedni a konfliktusok vagy a betegségek, hanem a Gyógyítás Törvénye fog győzedelmeskedni a Szeretet által.

Fogadjátok el ezt a kincset, Szent Lázár Házát, és most vigyétek a szívetekhez, és tegyetek Velem együtt fogadalmat arra, hogy mindent megtesztek, és még egy kicsit többet azért, hogy ez a terv mielőbb leereszkedjen, mert amíg ez meg nem történik. a világ továbbra is szenvedni fog.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Álljanak fel Mária felszentelendő gyermekei!
 

Azért jöttem, hogy megáldjalak ebben az új feladatban, amely fontos és szeretett az Istenanya számára, hogy a gyógyítás törvényének áramlatai leszálljanak és áradjanak a Világegyetemből Szent Lázár Szent Házára, hogy arra törekedjenek, hogy még sok szív elérhesse a gyógyulást, amelyre szükségük van, és a szenvedéstől való megszabadulást, amely gyötrelmessé és szenvedővé teszi őket.

Ezért ajánljátok fel Nekem ma a szíveteket, hogy felemelhessem Istenhez, és átadhassam az Örökkévaló Atyának azoknak a szíveknek az őszinte és becsületes felajánlását, akik törekedni fognak a Szent Lázár Háza e Szent Tervének a megvalósítására, amelyet ma szeretettel osztok meg veletek, hogy részesei lehessetek ennek az Isteni Kegyelemnek.

Emiatt ma nemcsak Gyermekeimként, hanem imádkozó katonáimként is szentellek oda benneteket, mint olyan oszlopokat, amelyek szellemileg felajánlják magukat, hogy támogassák Isten Szent Házát, és lehetővé tegyék, hogy Isten Együttérzése Angyala inspirálhassa, vezethesse és orientálhassa mindazokat, akik testvéri módon szolgálják azokat, akik életük utolsó órájában szenvednek.

Gyermekeimként, Szentellek oda benneteket, mint Isten e szenvedő világ gyógyításáért történő Szent Tervének őrzőit.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Fiam örömmel, ujjongással és végtelen hálával küld Engem, hogy kiárasszam Kegyelmét és Irgalmát a Szentségek által.

Ma felkenjük azokat, akiket még nem kentek fel, megkereszteljük azokat, akik még nem voltak megkeresztelve.

Ezt fogom felajánlani nektek teljes Szívemből és Életemből, hogy a Szeretet győzedelmeskedjen a szívetekben, és hogy mindig emlékezzetek, gyermekeim, hogy Én mindig mellettetek leszek, hogy Békém felé vezesselek benneteket.

Imádkozzunk mostantól és a közeljövőben is Szent Lázár Házáért, hogy Isten parancsa szerint folytassa a leereszkedést a szellemi síkról, és rövid időn belül valósággá váljon e bolygó felszínén, Brazíliában.

Imádkozzunk!
 

Uram, teljesedjék be az Új Faj eljövetele,
hogy az emberiség kifejezhesse archetípusát, legyen élő a szó, és építse fel Templomodat,
Terjedjen ki bennünk Titkod
és táruljon fel a világ előtt az igazi létezés,
hogy összegyűlhessünk a Nevedben
és dicsőíthessük a tökéletes egységet.
Ámen.
 

Köszönöm, hogy ilyen rövid időn belül válaszoltatok a hívásomra. Ez nagyon fontos Atyánk számára, mert ki tudja önteni Bizalmát a szívekbe, és a szíveken keresztül kinyilváníthatja Végtelen és Kifürkészhetetlen Irgalmát.

Ma érezzétek úgy magatokat, mint akiket Jézus felkent a Keze által az úrvacsora során, amelyet alázattal és egyszerűséggel ajánlunk fel.

Legyetek mindig hálásak mindenért, a hála törvénye mindent átalakít és mindent megad.

Előre! Elkísérlek, mint az az Anya, Aki enyhíti a szenvedést, mint az az Anya, Aki csendben imádkozik a Szent Lázár Háza megnyilvánulásáért.

Hálát adok nektek!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Készüljünk fel a Szentségekre. Egy nagyon egyszerű dalon keresztül fogunk összehangolódni, amelynek az a címe, hogy „Felszentelés”, amely az Anya számára a szenvedés megkönnyebbülését jelenti.

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 104. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az óceánokon keresztül Tudatom tükröződik az emberiségben, és tükrözheti az emberi lényekben a Krisztusi Tudatosság nagy állapotát. Ezt a spirituális és belső állapotot igyekszem beültetni az egész emberi fajba a korszakok során, és az impulzusok révén, amelyeket ehhez a ciklushoz hozok nektek.

Ma Szívem és egész Lényem már Afrikában van, valamint belső világotok és imáitok is ott lehetnek, hogy elkísérjenek Engem ebben a merész feladatban, az afrikai kontinens megváltásában és Afrika összes népe szenvedésének enyhítésében és a béke helyreállításában.

Emiatt ma itt vagyok, de Szellemileg és a Mindenütt való Jelenlét által Afrikában is jelen vagyok, és nagyon fontos és szellemi ügyekkel foglalkozom, amelyekről a mai napig nem tud a tudatotok.

Még egyszer arra hívlak benneteket, hogy szeressétek a misztériumot azon a Szereteten keresztül, amelyet Én kínálok nektek. Így képesek lesztek a belső világotokban és a tudatotokban érezni azokat az impulzusokat, amelyeket Én hozok nektek, hogy megtanuljátok felismerni Akaratomat; azt az Akaratot, amely már meg van írva az Örökkévaló Atya Tudatában és minden Angyalában és Arkangyalában; azt az Akaratot, amely a bolygó eredetétől, az emberiség kezdetétől próbál meghonosulni.

Emiatt Isteni Tudatom a Föld eredete óta ennek az Emberi Tervnek dolgozik, amelyet a Teremtő szeretettel gondolt ki.

De tudnotok kell valami fontosat: itt az ideje, hogy helyre tudjuk hozni az emberiséget, nem Igazságszolgáltatás, hanem Irgalmasság által, hogy újra felfedezhesse az elveszett utat  fejlődése és felébredése felé.

Az afrikai kontinens nagyon fontos kincseket, értékes és ismeretlen kincseket őriz a mai napig.

Az Én feladatom, és elkötelezettségem az, hogy feltárjam előttetek ezeket a kincseket a sok afrikai szív által őrzött szellemi gazdagságon keresztül. Egy olyan szellemi gazdagságét, amelyet nemcsak igazságtalanul és büntetlenül használtak ki és vontak ki, hanem el is temették, el is hallgattatták és rabszolgává is tették ezt a szellemi gazdagságot azok a tudatok, amelyek sajnálatos módon uralkodnak ezek fölött az afrikai nemzetek fölött.

Amikor visszatérek, egy Nagy Tervvel jövök, hogy végre tudjátok hajtani és ki tudjátok vitelezni. Az egyik ilyen Terv, amelyet a Szívemben tartok, Afrika szellemi tudatának újjáélesztése, annak a tudatnak, amelyet az Örök Atya számára képvisel kezdettől fogva, és annak a teljes örökségnek újjáélesztése, amelyet még senki sem ismer.

Ezek a kincsek, amelyekről beszélek nektek, nem anyagiak, hanem mélyen szellemiek, sőt, mondhatnám, szuprafizikaiak.

Ezek a kincsek lehetővé teszik, hogy a bolygó lélekként és belső tudatként újrateremtse magát, és ezáltal lehetővé tegye az Új Emberiség megjelenését; amely nem a mostani emberiség, mert ez egy átalakulásban lévő,  megpróbáltatásban lévő emberiség, ez egy szenvedésben és kínban leledző emberiség.

Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom által eljövök, hogy kinyissam az ajtókat azokon a helyeken, ahol zárva vannak: a fény ajtaját, a tudat ajtaját, a Kegyelem és a gyógyulás ajtaját azon tudatok, lelkek és szívek számára, amelyeknek valóban szükségük van rá, mivel ők a kedvenc gyerekeim Afrikában.

Ezért ennek az angolai missziónak a kezdete ebben a szakaszban nagyon jelentős lesz, és nem lesz azonos a korábbi tapasztalatokkal, amelyek a misszionáriusi szolgálat szellemét erősítették.

Itt az ideje, hogy napvilágra hozzunk, és kivitelezzük azt, amire az Atyának szüksége van ahhoz, hogy a felszínen megtestesüljön az, amit ti már a Fény Szent Pontjaiként ismertek, amely nemcsak Afrikának, hanem az egész világnak is hasznára válik. És ez ismét megmutatja az egész emberiségnek az afrikai tudatok áldozatát, amelyek nem veszítik el a Szívembe vetett hitet és reményt, mivel csak az Én Szívem által fogjátok elérni a túlélést.

Ezért Szívem még egyszer felajánlja Magát úgy,  ahogy egyszer Ruandában. Most egész Afrikáért jövök, Afrika összes nemzetéért, minden népért és minden kultúráért.

Eljött az idő, hogy az emberiség felismerje Afrikában elkövetett hibáit, és képes legyen azokat kijavítani és jóvá tenni, nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is.

Eljött az idő, hogy az emberiség felismerje Afrikában elkövetett hibáit, és képes legyen azokat kijavítani és jóvá tenni, nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is.
Ezért vagyok itt, mint Isten Szószólója, mint Közvetítő és Közbenjáró az igaz és igazságtalan lelkek között. Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom és Kegyelmem Fénye által vagyok itt, hogy feléleszthessem a reményt azokban, akik elveszítették, és akiknek ma nincs semmijük.

Emiatt fontosak lesznek azok a lépések, amelyek ebben a ciklusban meg fognak történni, olyan lépések lesznek, amelyek meghatározzák a következő időket, meghatározzák a következő ciklusokat és, úgy mondanám, a következő eseményeket.

Ezért figyelmesnek és ébernek kell lennetek. Mint apostolaim, szolgáim és misszionáriusaim arra vagytok hivatottak, hogy Isten Terve szerint éljetek, meg kell valósítanotok Mesteretek és Uratok Tervét, el kell vetnetek a szívekbe és a lelkekbe a Krisztusi Szeretetet, és ezen keresztül a kifürkészhetetlen, végtelen és kimeríthetetlen Krisztusi Szereteten keresztül lehetővé kell tennetek, hogy a szenvedő lelkek újra felfedezzék a reményt, a hitet és az e világi élet örömét, és ugyanakkor újra felfedezzék azokat az erényeket és ajándékokat, amelyekről ma még nem tudnak.

Emiatt a Munkám Dél-Amerikában való megalapítása révén ma a fény, az egység és a testvériség hídja jön létre Dél-Amerika és Afrika között, hogy Európa is csatlakozhasson ehhez a tervhez, és ne használják többé az afrikai kontinenst hulladékként, azon tudatok  szemétdombjaként, amelyek a legjobban szenvednek, hanem hogy egész Európa és az északi félteke végre megtegye azt a lépést, hogy lezárja azt a lelki adósságot, amellyel még mindig tartoznak egész Afrikának.

2017 óta beszéltem nektek Afrika elérésének fontosságáról. Történt néhány mozdulat, de nem volt elég; átéltetek néhány élményt, de nem volt elég. Itt az ideje, hogy minden európai tudat, az északi félteke minden tagja szánja rá arra a  szívét és mindenekelőtt az életét, hogy azok feltétel nélküli szolgálatába álljon, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Ez megmutatja Mesteretek és Uratok számára, hogy megértitek Üzenetemet, és hogy Üzenetem idővel nem vész el, vagy nem tároljátok csak az emlékezetetekben.

Itt az ideje, hogy gyorsan és határozottan cselekedjünk. Ti, a Föld Napjai, akik már ébren vagytok, tudjátok, mit kell tennetek és hol kell lennetek. Ne álljatok ellen, hogy az európaiak se álljanak ellen, hogy kinyithassák szívüket, és ki tudják fizetni az adósságukat Afrikával szemben.
Valakinek meg kell tennie ezt a lépést, és nektek kell megtennetek azokért, akik soha sem fogják megtenni, azokért, akik soha sem néznek irgalmasan vagy akár együttérzéssel szenvedő afrikai testvéreikre.

Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át hozzáállásotokat és szándékotokat. Arra hívlak benneteket, hogy álljatok határozottan a Terv kivitelezésének útjára.

Most sürgetnek az idők. Ezért vigyáznotok kell, hogy ne veszítsétek el az impulzusokat, hogy ne veszísétek el mindazt, amit most hozok nektek. Afrika régóta vár erre a pillanatra, és nem tud tovább várni. Azért vagyok itt, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy tudassam veletek, hogy itt az ideje a cselekvésnek.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja készítse elő ezt az azonnali pillanatot, amelyben annyira reménykedek, hogy látni fogom, hogy megvalósul rajtatok keresztül. A feltétel nélküli szolgálat pillanatát, a feltétel nélküli önadakozás pillanatát, azt a pillanatot, amikor feltétel nélkül tesztek valamit  azokért, akik szenvednek, afrikai testvéreitekért.

Már nem tudom elviselni, hogy hallom és látom Afrika gyermekeit, akik arra várnak, hogy kezek és karok fogadják őket, hogy közeledjenek hozzájuk, hogy visszatartsák őket, és mindenekelőtt szeressék és szolgálják őket. Szeretetet várnak és nem csak kenyeret.

Ezért fontos, hogy megváltoztassátok elképzeléseiteket arról, hogy mi a túlélés élete. Fontos, hogy megértsétek, hogy Afrika szívében ismeretlen és fontos kincsek vannak.

Ha ez az állandó szolgálati mozgalom mindenki összefogása és adományozása által megtörténik az afrikai kontinens felé ezekben az időkben, ez lehetővé teszi Európa és a bolygó más régióinak szellemi adóssága enyhítését, lehetővé teszi az afrikai tudat helyreállítását és szellemi újjáépülését.

Nemcsak jóindulatú gesztusotok legyen, ez nem elég Számomra; legyetek konkrétak, gyorsak és ne álljatok ellen. Kincseim és Kegyelmem a tiétek, a szívetekben és a lelketekben van.

Emiatt mondom apostolaimnak: itt az ideje, hogy cselekedjenek, és ne engedjék, hogy ellenségem előrenyomuljon ebben a világban, és mindenekelőtt azokban a népekben és nemzetekben, amelyeket e világ romlott rendszerei kondicionálnak.

Nem nagy dolgokat kérek tőletek, hanem azt, hogy szeretettel mozduljatok és cselekedjetek. Ebben rejlik a megváltás kulcsa.

Ezt követően, ezen Üzenet után és Szívem isteni és kifürkészhetetlen Irgalmához intézett imáitokon keresztül visszatérek Afrikába, hogy folytassam a munkát, ahogyan ezekben a napokban teszem, felkészítve a kontinenst egy új időszakra. Ez az új időszak meg fog valósulni és ki fogják vitelezni azok együttműködésének és – mondhatnám – lelkesedésének köszönhetően, akik megértik Üzenetemet, és nem csak hallgatják.

Az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasság ezen Maratonján keresztül elmondhatom nektek, társaim, hogy a világ egy Ítéletet fog átélni azzal szemben, amit Afrika ma átél és elszenved. Ne számítsatok arra, hogy azok, akik hatalmasnak vallják magukat, vagy akár azok, akik egész Afrikát kizsákmányolják, megváltozzanak; a változás, társaim, bennetek kezdődik, mások névtelen szolgálatában.

Ez ismeretlen és megmagyarázhatatlan szellemi amnesztiát biztosít a világ számára, és Afrika képes lesz felemelkedni, és újjá épülni olyan népként és kultúraként, amelyet Isten számára képvisel.

Imádkozni fogok, hogy ti, Társaim, tegyétek meg a lépéseket, különösen ennek a Munkának minden olyan tagja, aki európai származású. Nem elég, ha egy, két vagy három tudat megmozdul Afrikáért, mindannyian felelősek vagytok a szellemi adósságért.

Arra hívlak benneteket, hogy vegyétek fel a keresztet, ahogy Én vettem fel értetek. De biztosíthatom, hogy nem fogjátok érezni azt a súlyt vagy megpróbáltatást, amelyet Én tapasztaltam meg értetek. Mindig ott leszek mellettetek, hogy támogassalak, bátorítsalak, átalakítsalak, az utolsó idők apostolaivá tegyelek benneteket.

Legyetek bátrak és ne hátráljatok meg.

Ne féljetek a kereszttől és a szenvedéstől, hanem attól féljetek, hogy távol lesztek Istentől, és elmerültök a világ illúziójában.

Az Atya kincsei a tiétek, Szavaink és Jelenéseink által megkaptátok ezeket a kincseket; most mások szolgálatába kell őket állítani, azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, akik olyan régóta várnak erre.

Ott leszek, és várom határozott lépéseiteket.

Most tényleg Szellemi és Isteni Tudatként térek vissza Afrikába, abban a reményben, hogy több tudat vállal majd érett és nem múló szolgálatot. Ne feledjétek, hogy Afrikában van egy nagy szellemi és fizikai seb, amely még nem gyógyult be. Apostolaim, szolgáim és misszionáriusaim jelenléte mindenki számára gyógyírt fog hozni erre a megmagyarázhatatlan helyzetre.

Csak a szeretet gyógyítja meg a fájdalmat.

Arra bátorítlak benneteket, hogy folytassátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A NAGYHÉT NEGYEDIK NAPJÁN BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Uram, nem vagyunk méltók arra, hogy bejöjj a házunkba,
de egy szavad elég lesz, hogy meggyógyíts minket.
Ámen.
 

Az Atya, a fiú és a Szentlélek  nevében. Ámen.

Hívjuk segítségül a Szentlelket a Gyógyítás Ajándékához az egész emberiség számára.

Járja át Isten Szentlelke a Gyógyítás Ajándékának ereje és az Ő Fénye által az összes sejtet, tudatot, különösen azoknak a tudatát, akik szellemi börtönben vannak, és akiket évtizedek óta nem sikerült felszabadítani és megváltani.

Imádkozzunk Szívem e fontos ügyéért, mert ha a Gyógyulás nem történik meg az emberiségben és a tudatokban, a Szeretet nem lesz képes meghonosodni a világban, és még kevésbé lesz képes meghonosodni a Természet Élővilágában, amely összezavarodott azoknak az embereknek a kezei által, akik nem ismerik Isten Teremtését, és súlyosan beleavatkoznak az Élővilág fejlődésébe.

Az Élővilág kizsákmányolása miatt a világban továbbra is léteznek betegségek, leginkább szellemi és pszichés betegségek, mert az emberiség a föld felszínén, vagyis az emberiség többsége nincs összhangban a Természet Törvényével.

Ahogy most, ebben az órában arra hívlak benneteket, hogy szeressétek felebarátaitokat, arra is hívlak benneteket, hogy szeressétek az Élővilágot, mert nélküle semmik sem lennétek, nem lenne hova lépnetek.

És még így is, a Természet ellen elkövetett sok vétek és szentségtörés; az ásványok, a növények és az állatok, sőt még a Dévikus világ ellen elkövetett vétkek és szentségtörések ellenére is nagy áldozatvállalásuk által továbbra is támogatják a bolygó tudatát.

Gondolkoztatok már azon, hogy mennyi szeretet van egy virágban?

Gondolkoztatok már azon, hogy mennyi szeretet van felhalmozva egy bálnában?

És hogy lehet az, hogy még mindig bántják az Élővilágot?

Miért van szükség a természet birodalmainak kizsákmányolására?

Minél több, a bolygó felszínén élő tudat érintkezik Istennel belsőleg, az ima és a Szentségek erőteljes gyakorlatán keresztül, annál inkább nem csak az emberi faj kapja meg a Szentlélek gyógyításának ajándékát, hogy betegségei meggyógyuljanak, hanem a természet élővilága is megkapja azt a segítséget, amelyre szüksége van ahhoz, hogy újjászülethessen, ez olyan dolog, amely szellemi szinten kezdődik.

Nem akartam elmulasztani, hogy elmondjam ezt nektek, amikor a Menóra egy új gyertyáját gyújtjuk meg, mert az emberiség nem tulajdonít elég fontosságot ennek és nem érzékeli ezt a szükségletet.

Nos, nektek, akik azt mondjátok, hogy spirituálisak vagytok, feladatotok van ebben a helyzetben mindazok helyett, akik nem teszik ezt, vagy nem élik meg, mert teljesen elvesztették a Törvény szerinti és a Törvény által való élet értelmét, hogy elérhessék a szükséges boldogságot.

Most már értitek-e, hogy mi az oka annak, hogy ennyi szenvedés van a bolygón?

Ezek a helyzetek a Szívemet nehezítik, mert olyan emberi lény vagyok, mint ti, mert testet öltöttem, hogy a világot meg tudjam váltani és Isten felé fordítani, Isten felé, Akit elfelejtettek, és Aki sokak számára ismeretlen, Akit figyelmen kívül hagytak és elutasítottak az idők folyamán.

Emiatt kellett átélnem a Kínszenvedést egyéb okok és motívumok mellett, amelyek nincsenek megírva egyetlen könyvben sem, és amelyeket Szavaim által ma igazolok nektek.

De az Én történetem itt nem ért véget, és nem ért véget Jézus Mennybemenetelével sem. A valódi történetem a világok és a világegyetem szellemi kormányzásával kezdődik, amikor a  Mennyek legmagasabb pontján, a világegyetem szívében Uratok evolúciós pályájának második szakaszát kezdte el, amelyet egyetlen könyv sem ír le vagy ismer fel.

De a kinyilatkoztatás, hogy ki Krisztus Jézus valójában, csak is az Én Számból hangozhat el és nem más szájból, mert ez olyasvalami, amit már Isten Szívében kigondoltak és megírtak, mert mindennek megvan a maga ideje, és mindennek megvan a maga pillanata.

Nem arra vágyom, hogy tudással vagy elvárásokkal töltselek el titeket. Arra törekszem, hogy felemelkedhessetek, ahogy Én tudatosan a Mennybe emelkedtem, tudatosan megélve a Krisztusivá válást és a béke útját, napról napra és minden részletében átalakítva életeteket, nem elégedve meg azzal, ami szellemi vagy modern, nem keresve a szereplést, sem az elismerést. Mert amíg nem szeretitek a csendet úgy, ahogy Én szeretem, addig Isten nem tud a szívetekhez szólni. Tudjátok-e, hogy mióta vár arra, hogy meg tudja ezt tenni?

Emiatt ismét elküldi Fiát a világba, hogy Isten Fiának Jelenléte, Krisztusi és Kozmikus Ereje által a szívek átalakuljanak és hallgassanak Rá.

Higgyétek el, hogy mindegyikőtök számára van egy Terv, ahogyan Isten felvázolt egy Tervet emberi Tudatom számára, amely egyetlen egy okból öltött testet és élt közöttetek: azért, hogy megismerjétek a Nagyobb Szeretetet.

Ezért az Én történetem nem ér véget a Mennybemenetellel, Nagy feladatom a Mennybemenetelem után kezdődik, miközben a világegyetem angyalai felemeltek és fizikailag más dimenziókba vezettek, ami itt Anyagi Világegyetemként ismert, mert Isten Fia nem tért vissza az isteni forráshoz amikor felment a Mennybe.

Létezésemnek az az oka, hogy örökké veletek legyek, és hogy esszenciáitok krisztusivá váljanak a szeretet és a megbocsátás fontos megtapasztalásán keresztül, amely csak bennetek tud végbe menni.

Egy nagy kulcs által fogjátok tudni ezt elérni: keresztetek rejtett jelképét szeretve. Ha sikerül ezt elérnetek és megértenétek, akkor keresztetek, az összes társam keresztje nem lesz mártíromság, hanem a győzelem elérésének a lehetősége Értem, hogy tudatotok és mindenekelőtt lényegetek elérje ugyanazt a rezgést és emelkedettséget, amit elértem, még ha nem is hiszitek el.

Még ha az idők folyamán léteztek is romlatlan szentek, mégsem hiszitek, hogy az életetek romlatlan lehet, és hogy az anyag megszentelhető és krisztusivá válhat?

Mit gondoltok, hogyan volt lehetséges Krisztus feltámadása vagy akár Jézus színeváltozása a Tábor-hegyen?

Mit gondoltok, hogyan lehetséges a kenyér és hal megszaporítása, a bénultak, sőt a leprások meggyógyítása vagy a halottak feltámasztása, például Lázáré? Azt gondoljátok, hogy erre csak a Mester képes?

Az emberiség alkotótársi tudata azért létezik, hogy fejlődjön, és ne visszafejlődjön, és
mindaddig, amíg nem ezt a célt vagy elvet szemlélitek, a gonosz erői eltérítenek a krisztusivá válás útjáról, és úgy érzitek, hogy már más tapasztalatokra van szükségetek.

Az az elkötelezettség, amelyet az Enyémek közül sokan visszavontak az évek során, nem ruházható át, nem ér véget azzal, hogy életmódot váltanak, tapasztalatokat gyűjtenek. Tudjátok, hogy a Velem való elkötelezettségetek szellemi és alapvető, és így felbonthatatlan, nem tűnhet el, annak ellenére, hogy más tapasztalatokat éltek át; és amikor más dolgokról szereztek tapasztalatokat, tudjátok meg, hogy az Úr idejét vesztegetitek.

Ugyanúgy, ahogy ma, azzal a komolysággal beszélek hozzátok, amelyet Szellemi Kormányzásom által értem el, ugyanazzal a komolysággal beszélek a Hierarchiákkal, ugyanúgy, ahogy Izrael népével, mindazokkal, akik kétezer évvel ezelőtt itt voltak, hogy meglegyen az első lépés lehetősége a tudat teljes megváltása felé. lépés lehetősége a tudat teljes megváltása felé.

És tudjátok, mi mozgatja mindezt? Isten Szeretete és Irgalma. Ha ez nem lenne jól beépítve a tudatotokba, semmi sem lenne lehetséges, így képesek lesztek megérteni és látni, hogy a világ hogyan vesztegeti az időt más dolgokra, és a tudatok nem értékelik az inkarnációjukat.

Tudatok milliói pazarolják az életüket, és maguk a világegyetem angyalai szállnak alá a bolygó poklába, mert nincs senki, aki megmenthetné ezeket az elveszett lelkeket.

De ha az idők során a felszínen lévő katonáim, imaharcosaim megfelelnek anélkül, hogy kihűlne a szívük, akkor mindent meg tudok tenni, és még sokkal többet rajtatok keresztül, úgy, ahogy elgondoltam, és ahogy az Atya Szívében meg van írva.

Amikor a Tábor-hegyen voltam, csak néhány apostolt tudtam összeszedni, hogy megismertessem velük igazi Arcomat. Jézus színeváltozása, akárcsak Mesteretek Mennybemenetele, nemcsak lényének megdicsőülésében, vagyis sejtjeinek és atomjainak megvilágításában nyilvánult meg, amit az apostolok láttak a Tábor-hegyen, hanem nekik is rendkívüli Kegyelemben volt részük, abban, hogy megismerhették Krisztus igazi Arcát, amely nemcsak az Ő személyére, vagyis az Ő emberi lényére vonatkozott, hanem Lényem legmélyéből is feltártam nekik igazi Arcomat, ahol valójában Úgy jelentem meg értetek, ahogy az Atya gondolta; mert maga Isten adta fel Magát azokért, akiknek újra fel kellett fedezniük és felismerniük Őt.

A Tábor-hegyen való kinyilatkoztatásban találkoztak a Kozmikus Krisztus Arcával, amely Tudatom hét aspektusának egyike, az Anyagi Világegyetemhez legközelebb álló aspektusa.

De szeretném, ha tudnátok, hogy az Én történetem még nem ért véget a Mennybemenetelemmel, és hogy az idők során és a Mennybemenetelem után ugyanolyan módon formálódtam, mint az esszénusoknál speciális beavatások által, amelyeket a Magasságos előzőleg megtervezett, hogy a Kínszenvedés, a halál és a feltámadás összes tapasztalata által a Szeretet ismét létrehozhassa ebben a világegyetemben azt a Szellemi Kormányzatot, amelybe ellenségem beleavatkozott.

Emiatt, bár ezekben az időkben még dúlnak a szellemi és az anyagi harcok, bár sokan még mindig nem tudnak felülkerekedni saját kettősségükön, bár sokan nem értik, hogy miért vannak mindig ilyen sivár és száraz sivatagban, vagy hogy miért élnek át bizonyos élményeket, amelyeket soha nem akartak volna átélni, ne felejtsétek el, hogy lényegetekben Isten teremtőtársakká formált titeket, akárcsak az angyalokat.
Nem azért mondom ezt nektek, hogy hatalmasabbnak vagy erősebbnek érezzétek magatokat annál, amilyennek hiszitek magatokat. Ha mindebben nincs benne az alázatosság szelleme és a Fentről való valódi beletörődés szelleme, akkor nem tanultok meg úgy járni, ahogy Én jártam, mert annak ellenére, hogy Isten Fia vagyok, Akinek az volt a sorsa, hogy eljöjjön a Földre, az Én emberi lényemnek, Földi tudatomnak is meg kellett változnia Krisztus képére, leküzdve a félelmeket, a rettegéseket, sőt a kételyeket is.

Mindannyian hasonlítunk Istenhez.

A különböző korszakokon keresztül és Mennybemenetelem után Ő sok olyan dologra tanított, amelyeket most Én tanítok nektek, csupán azért, mert ez Isten Akarata; és ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, elengedhetetlen, hogy megszabaduljatok saját akaratotoktól.

Most, amikor visszatérek a világba, egy olyan pillanatban, amely nem is olyan távoli az emberiség számára, eljövök, és ugyanazt az Arcot fogom felfedni, amelyet a Tábor-hegyen az apostoloknak, de tízszer erősebb lesz, mint annak idején.

Mert mindazok, akik Krisztus visszatérésének ebben a nagy pillanatában vannak, nemcsak a Megdicsőített Fiút, nemcsak a Feltámadt Fiút, vagy akár a világ Megváltóját látják majd; hanem látni fogják Isten Fiát átváltozva, megmutatva igazi Arcát, azt, amely csupán az Ő jelenléte által, Isten Jelenléte által megváltja az egész világot.

És ebben a pillanatban az Egyetemes Ítélet már működni fog, és a Föld újrarendeződik és újjáépül. És Isten Parancsolatainak alapelvei helyreállnak majd azokban a tudatokban, amelyek képesek lesznek a Törvények megismerésére, és a Világegyetem sugarainak a megismerésére.

És azok, akik a Földön maradnak, hogy az Új Emberiség részét képezzék, a származásuk szerint csoportosulnak át, hogy Velem együtt helyreállíthassák Isten Királyságát ennek a bolygónak a felszínén, ahol nem lesz többé gonosz, sem a kettősség, a tudatot teljesen összezavaró energiák.

Aki azonban szereti Isten Akaratát, aki szereti Jézus Szentséges Szívét, az leküzd minden következményt, amit a Föld átmenete megél, és oda kerül, ahol szolgálni kell, és még több tudatot készít fel Krisztus, Megváltója befogadására.

Ezért imádkoznunk kell, és ne feledkezzünk meg ezekről a közeledő pillanatokról, mert nem lesz újabb alkalom vagy pillanat arra, hogy meghallgassátok ezeket a dolgokat, amelyeket ma mondok nektek. Mert amikor a közeledő idők mindenki életében megnyilvánulnak, akkorra már készen kell lennetek és el kell magatokat határozni.

És tudjátok meg, hogy a krisztusivá válásnak ez az élménye mindenki számára elérthető. És csak azok értik meg, akik szeretik ezt az élményt, mert ez egy misztérium, amit az életeteken keresztül hozok létre, az Istennek szentelt életeken keresztül.

És ennek egy példája az anyagi élet és a lények belső életének felszentelése, ahogy ez ebben a pillanatban meg fog történni azokkal, akik tisztelik és imádják Eucharisztikus Szívemet, és akik a mai napig arra törekszenek, hogy imádó seregeimnek tagjai legyenek, hogy fenntartsák a Hierarchia összes Művét, és így fenntartsák a bolygót és főleg a Föld tengelyét.

Ez az imádók létezésének fő oka, és annak kell lennie; minden másnak utána kell jönnie, még magának az imádó tudatnak is. Aki Eucharisztikus Szívem elé áll, Üres szíven keresztül tegye.

És hogy megértsétek azt, amit mondok, felajánlok nektek egy dalt a Zenészek segítségével. Ezért hívom leányomat, Faustina de Jesúst, hogy jöjjön ide, hogy énekeljen Urának és Férjének.

Hadd énekeljen mindenkinek az üres szív érzéséről. Így e dal után, amely által tudatotok és mindenekelőtt szívetek kiürítésének élményében lesz részetek, elkíséritek azokat, akik imádók akarnak lenni, akik ma egy szimbólumot és egy jelentős számot képviselnek a Világok Szövetsége előtt.
 

Dal: "Üres szív"
 

Ha a Velem  szövetséget kötött lelkek így énekelnének Nekem, akkor több száz alkalommal is odaadnám az Életemet értetek, mert tudom, hogy amit Isten a teremtményei által kigondolt, az sokak számára elképzelhetetlen. Csak egy üres szív képes megérteni ezeket a titkokat, amelyeket Isten Szeretete hordoz.

Köszönöm, Jézus Fausztina nővére!

Én vagyok Fausztina Jézusa.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, MÁRIA GYERMEKEINEK 8. ÉVENKÉNTI GYŰLÉSE ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Imádkozzunk!
 

Adonai,
Irgalom, Irgalom, Irgalom,
Megváltás, Megváltás, Megváltás
ezen a bolygón.
Ámen.
(hatszor)
 

Bár úgy tűnik, hogy a sötétség bebörtönzi a bolygó tudatát és minden lehetséges lelket, azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Annak ellenére, hogy sok háború tör ki a világon, és a lelkek különböző nemzetekbe vándorolnak, azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár közeledik a sötétség három napja, és a legtöbb gyermekem elmezavarral küszködik, azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár a világ különböző részein található városokban sok tudat lát kísérteteket sétálni, én azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár gyermekeim többsége kétségbeesésben, gyötrelemben és lelki vakságban szenved, különösen azok, akik a nemzeteket vezetik és az egész társadalmat leigázzák; azt mondom nektek:

"Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár a szenvedés nagyobbnak tűnik a szeretetnél, bár a fájdalom nagyobb, mint a gyógyulás, bár a hazugság nagyobbnak tűnik az igazságnál, és bár a büntetlenség erősebb a testvériségnél; azt mondom nektek, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

És bár az e világon élő lelkek, vagyis az összes ember látja, hogy szörnyű dolgok történnek, hogy sok bizonytalan ajtó nyílik meg, és hogy a lelkek továbbra is alá vannak vetve e világ igazságtalanságának és hazugságának; azt mondom nektek, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Ígéretem továbbra is érvényes és lehetséges.

Fiam után jövök, hogy helyreállítsam a Szellemi és Mennyei Királyságot a bolygón. Ezért, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Ez Mária összes Gyermekének órája. Ez Krisztus minden apostola konfirmációjának órája.

Ki fogja a Mennyei Anyával együtt a Béke zászlaját tartani?

Ki nem engedi, hogy szíve kihűljön e bolygó közömbössége miatt?

Ez Mária összes gyermeke végső elköteleződésének ideje, mert a felkészülés ideje elmúlt. Már nem vagytok az Én gyermekeim, most már érett, felnőtt szolgálók vagytok.

Most a béke nagyköveteinek és az univerzum polgárainak kell lennetek, hogy az Isteni Tulajdonságok leszálljanak a Földre, és a világ több millió lelke a háborúk és konfliktusok miatt ne felejtse el, hogy Isten Szeretet, Igazság és Igazságosság, és hogy Isten Szeretetének lényegét senki és semmi esemény sem fogja kitörölni a szívekből, bár úgy tűnik, hogy a szenvedés, a konfliktusok és a vándorlások kitörlik a szívekből az Igazságot, magát az Élő Istent.

Ezért mondom nektek, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Itt az ideje, hogy Mária Gyermekei valóban olyan tudatokká váljanak, akik elszántan szolgálják a Tervet, akik megengedik, hogy minden gyermekem felsőbbrendű szelleme leszálljon, és hogy saját egyetemes eredetük révén megnyilvánuljanak a Földön, az ima Harcos Szellemei, az ima Tükrei, az ima Szemlélődői, az ima Őrei, a Terv Felügyelői, az Istenszeretet gyógyítói és az Egyetemes Király Uralkodói.

Helyezzétek jó irányba a tudatotodat, ne engedjétek, hogy a felszínes és a vízszintes  beborítson. Ne engedjétek, hogy a Fénnyel ellentétes erők továbbra is leigázzanak minden tudatot téves információkkal és hazugságokkal.

Állítsátok a tudatotokat függőleges irányba, és lássátok meg e világ hegyeinek tetején a Megváltó győztes és fényes Keresztjét, amely többé nem a szenvedés Keresztje lesz, hanem az Irgalmasság, az Igazságosság és a Szeretet Keresztje, amelyet időről időre felajánlanak nektek, hogy a kereszt győzelme által, életetek során tudatotok Isten felé emelkedjen, és mindazokban, akik tagadják az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, meghonosodjon a Szellemi Igazságszolgáltatás és az együttérzés, amely lehetővé teszi ezt azok részére is, akik a pokol tüzére ítélték magukat. Azokról beszélek, akik a nemzeteket és az összes alattvalójukat vezetik,  kapjanak lehetőséget arra, hogy Fiam, a Megváltó és a Feltámadt Krisztus által mindnyájan megválthatók legyenek, mert ez az igazi Szeretet: szeretni az ellenséget, és nem elpusztítani.

Bár az ellenség anyagilag, észbelileg vagy szellemileg pusztít, arra hívlak benneteket, szeretett imádkozó seregem, arra hívlak benneteket, Mária szeretett Gyermekei, hogy ebben az időben legyetek Isten Tervének igazi stratégái, hogy ne harcoljatok fegyverrel, hogy ne sértsetek meg szavakkal senkit, hogy ne vonzzátok a gondolkodás által azt, ami negatív, hanem legyetek olyanok, mint Fiam, Krisztus, aki a Kálvária-hegy tetején megváltotta az egész világot, lelke kilehelésének pillanatáig.

Ezért, szeretett gyermekeim, ideje megváltoztatni ennek a világnak a frekvenciáját, és megengedni, hogy az ima, a szolgálat, a párbeszéd, az együttérzés és a megértés oszlopai által nyíljanak meg a Mennyország Kapui, hogy a jóvátétel, a gyógyítás és a megváltás kegyelme leszálljon a leginkább rászoruló lelkekre ebben az időben, és így záruljanak be a felszín poklai, ahol nagy negatív tudatok dolgoznak a tudatok és lelkek összezavarásáért.

De ebben a szellemi stratégiában, amelynek gyakorlására hívlak benneteket az imán, az imádaton, az áldozáson és a szolgálaton keresztül, ne hívjátok ki és ne kísértsétek az ellenséget. A csend stratégiája lesz a pajzsotok, az ima stratégiája a kardotok, amely elvágja a gonosz bilincseit és feloldja a poklokat, ahol sok lélek lakik anélkül, hogy megtalálná a Fényt és a Szeretetet.

Nos, értitek a mostani idők stratégiáját?

Mert a gonosz feloldódik a maga gonoszsága által. Ne feledjétek, hogy Fiam a Szeretet, Ő az Igazság és Ő az Életetek, és hogy az Ő szeretete az, ami bezárja az ajtókat a gonosz előtt.

Döntsétek el, Mária Gyermekei, hogy ne csak a végidők apostolai legyetek, hogy ne csak elérhetőek legyetek, ne csak eltökélt és meghatározott legyen a tudatotok, hanem Krisztus Fényének szikráiként is ajánljátok fel magatokat, Fiam és Anyai és Szeplőtelen Szívem számára, mint Megváltó Szeretetének kódjai, az Égi Anya tükrei, amelyek azért ragyoghatnak e bolygó felszínén, hogy legyőzzék, hogy kiirtsák és kivonják az emberi tudatból a káoszt.

Ahogy tegnap mondtam, nem akarok figyelmeztetés vagy félelem üzenetével jönni. A Mennyei Világegyetemen keresztül elhozom nektek az igazságot és a valóságot, hogy többé ne legyen összezavarodva a szemetek, nehogy elterelje a figyelmeteket a világ káosza és a téveszmék.

A jótékony és az áldozatkész lelkeken keresztül, az önfeláldozó lelkeken keresztül, akik Krisztus Szeretetének a felvállalói, Isten Szeretete, Igazságossága és Jósága még egyszer győzni fog. Ez lesz a nagy és győztes megigazulás a világ összes bűne és tévedése miatt, még az összes háború, kárhoztatás, szentségtörés és közömbösség előtt is, mert a lelkek megigazulásként fognak szolgálni Isten előtt, a lelkek, Mária Gyermekei, akiknek mától fogva el kell dönteniük, hogy az életük már nem a sajátjuk, hanem Istené, a Teremtőé.

Ily módon megnyitjátok a megfelelő ajtót Isten Akaratának átéléséhez. Higyjétek el, hogy ez így van. Higgyjétek el és érezzétek ebben a pillanatban ugyanazt a belső és szellemi helyzetet, amelyet Mennyei Anyátok, Szűz Mária, Gábriel arkangyallal együtt élt át.

Talán azt hiszitek, hogy kételkedtem Isten Hívásában, amikor megkaptam ezt a Mennyből való Hívást?

Ugyanaz előtt a belső pillanat előtt álltok. A nagy lehetőség előtt álltok, sok elveszett gyermek nevében, hogy befogadjátok Isten Hívását, hogy szeressétek a keresztet, hogy az még győzedelmesebb és megváltóbb legyen.

Ma a világegyetem egy olyan helyéről jövök, ebben a naprendszerben, ahol az Égi Tükrök ismét a világ békéjéért dolgoznak, csendben és észrevétlenül.

Emiatt meghívok minden imádkozó lelket, minden tükröző szívet ezen a Számomra nagyon különleges napon, ahol Mária sok gyermekének lehetősége nyílik megújítani belső fogadalmát, és megtenni egy határozott és igaz lépést, hogy az imádkozó szívek tartsák meg szorosan az egységet az Istenanya Mennyei Tükreivel; mert tudjátok meg, hogy az emberiségnek szüksége van rá, szüksége van arra a békére, amelyet bojkottáltak, a feltételekhez kötött reményre, arra a szeretetre, amelyet elnyomtak és eltemettek, arra a testvériségre, amelyet a gonoszság, az istentelenség és a háborúk feloszlattak.

Az Istenanya Mennyei Tükrei ma az imádkozó szívekben tükröződnek, akik Isten trónjaihoz emelik szavaikat, hogy Irgalmasságért és Megváltásért könyörögjenek.

Örüljenek azok, akik eddig kitartottak az úton.

Elmélkedjenek azok, akik nem követték Krisztus nyomdokait.

Az összes gyermekem imádkozzon azokért, akik különböző helyzetek és körülmények miatt letértek a Szeretet útjáról.

Azt akarom, hogy Mária minden Gyermeke ma, a világ zord valósága, a legártatlanabb és legártalmatlanabb lelkek fájdalma és szenvedése előtt, hogy gyermekeim, Mária gyermekei ne csak úgy érezzétek, hogy Mennyei Palástom beburkol titeket, hogy szívetekben ragyog a Testvériség Csillaga, hanem azok nevében, akik nem tudnak elérni Engem, konfliktusok és háborúk miatt, kétségbeesés és gyötrelem miatt, az élet sivatagainak sötétsége és abszolút üressége miatt, azt akarom, hogy Mária Gyermekei mindegyikük nevében hajtsa a fejét  a Mellemre, hogy Fényemmel és Szeretetemmel átölelhessem őket.

Ebben a pillanatban érezzétek a szívetek csendjében az Isteni Anya Szívének dobbanását, egy olyan Szívét, amely szeret titeket, egy olyan Szívét, amely elfogad titeket, egy olyan Szívét, amely átölel benneteket, egy olyan Szívét, amely megfürdet Isten szeretetében, egy olyan Szívét, amely megvilágítja minden lépéseteket.

Érezzétek egy pillanatra az Istenanya Szívét, egy olyan Szívet, amely a világért szenved, amikor a lelkek eltávolodnak Istentől, amikor a lelkek eltávolodnak az Isteni Irgalmasság Atyjától.

Most öleljetek át Engem, tegyétek a kezeteket a derekamra, az Istenanya arany övére, és tegyétek a  fületeket a mellemre, a Teremtés Fényének Női Központjára, amely őrzi és védi az egész világegyetemet és az életet.

Ebben a Velem való szövetségben belsőleg újítsátok meg fogadalmatokat a Teremtő Atyával.

Köszönöm, hogy meghallgattatok, és azt is köszönöm, hogy van bátorságotok kitartani, hogy Krisztus Visszajövetele győzedelmeskedjen az egész világon.
 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Imádkozzunk.Még mindig az Istenanya mellére hajtva fejeteket, imádkozzunk Vele egységben és bizalomban, testvériségben és szeretetben.
 

Uram, teljesedjék be az Új Faj eljövetele,
hogy az emberiség kifejezhesse archetípusát, legyen élő a szó, és építse fel Templomodat,
Terjedjen ki bennünk Titkod
és táruljon fel a világ előtt az igazi létezés,
hogy összegyűlhessünk a Nevedben
és dicsőíthessük a tökéletes egységet.
Ámen.
(háromszor)
 

Hálát adunk, Isteni Anya, mindazért, amit adsz nekünk!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSAJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam Szent Védőköpalástja gyógyítsa és védje meg ebben az időben mindazokat, akik továbbra is átesnek ezen a járványon.

Vigasztalásom és Anyai szeretetem mindazok szívében benne van, akik ebben a pillanatban élik át a beteséget és a szenvedést.

Ezért ma különleges módon kérem, hogy Krisztus Szent Palástja gyógyítsa és könnyebbítse meg azokat, akiknek szellemi és fizikai segítségre van szükségük, mert a lelkeknek megerősödve kell kikerülniük ebből a járványból.

Szívem és Életem mindenkor értetek imádkozik, és azt kéri, és azért könyörög az Atyához, hogy küldje el gyógyító angyalait, hogy a betegek mellé álljanak, és hogy angyali segítséggel a lelkeknek legyen elég ereje keresztülmenni ezen az új iskolán, amelyen az egész emberiség két éve, hogy keresztülmegy.

Anyaként más okokért is imádkozom, amelyek súlyosbítják a bolygó és az emberiség helyzetét. Imádkozom mindazért a megmozdulásért, amelyet a természet hevesen hajt végre annak érdekében, hogy belső rend és béke jöjjön létre, hogy a klímaváltozás ne legyen többé oka annak, hogy emberek ezrei kényszerülnek hajlékuk elhagyására, és hátrányos helyzetben vannak.

Továbbá imádkozom Istenhez a legsebezhetőbbekért, és kérem, hogy Krisztus Áldott Védőpalástja védje meg és nyújtson menedéket azoknak, akik erőszakosságot szenvednek az idők végén.

Ez a pillanat, kedves gyermekeim, arra késztet mindenkit, hogy a másikra tekintsenek és gondoljanak, de nem problémaként, hanem mint akinek szüksége van szeretetre, támogatásra és menedékre, nemcsak lelki, hanem anyagi szempontból is.

Amikor valóban lesz testvéri tudat ebben az emberiségben, biztosíthatlak benneteket, hogy sok helyzet meg fog oldódni; eközben a legsebezhetőbbeket leigázzák azok, akik a káoszt használják ki és terjesztik az egész világon.

Imádkozzunk buzgóbban. Isten hallja meg minden gyermeke imáját.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA


A Béke Szeplőtelen Asszonya,
az Eredeti Tisztaság megnyilvánulása,
engedd, hogy belépjünk a Szívedbe,
A Szeretet és Oltalom Szent Királyságába.
Fénypalástod őrizzen meg minket,
és alakítsa át apró lényünket
egyetemes feladatod szolgáivá.
Tisztelünk téged, Anyánk,
a Béke Királynője,
A Szentháromság Isteni Fogantatása.
Ámen.
(háromszor)
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ebben a csendben, amely átölel, érezd az Isten Anyjának Szíve lüktetését.

Elhozom a Mennyből a legszebbet számotokra; ezért gyűjtelek össze benneteket Magammal együtt, hogy újra érezhessétek Isten Szeretetét.

Ma olyan Anyaként jövök, Aki szenved a bolygó szenvedése láttán.

Ma azért jöttem, hogy megkeressem minden egyes gyermekemet, hogy megvigasztaljanak; mert így a Földi Anya megvigasztalódik, és a Természet Élővilága megkapja a megérdemelt figyelmet; hogy a bolygó felszínén élő lelkek segítsék a Teremtés Élővilágát, mert a Teremtés Élővilága nélkül az emberiség nem lesz képes életben maradni.

Emiatt kértelek arra benneteket, gyermekeim, hogy hívjátok Szent Gábriel Arkangyalt és könyörögjetek közbenjáró erejéért; mert Isten hűséges Küldötte segíteni tud majd mindegyikőtöknek, és így képes lesz segíteni a bolygón is.

Amikor arra kérlek, hogy vigasztaljatok Engem, az nem csak a szív imája által történik, hanem azáltal, hogy minden nap emlékeztek a Teremtés megmentésének fontosságára, és különösen mindenre, ami  ezen a bolygón él, a Természet Élővilágára, beleértve az Elemi és az Isteni Birodalmat is.

Gyermekek, úgy jövök ide, mint haldokló Édesanyátok, hogy ne csak a szimbólumot, értsétek meg, de a bolygó kiáltását is.

Tudom, hogy a többség válaszolhatna hívásomra, de minél több hang egyesül, hogy tiszteletet kérjen e bolygó iránt, annál kevésbé hallják ezeket a hangokat azok, akik azt hiszik, hogy hatalmuk van ebben az emberiségben; de ne adjátok fel, gyermekeim.

Nemcsak arra hívlak benneteket, hogy szolgáljátok a természet Élővilágait, hanem arra is, hogy védjétek meg őket, védjétek meg őket szeretettel és jótékonysággal; mert az emberi lény ezekben az időkben teljesen megfeledkezett arról, hogy a Teremtésből származik, és hogy lényének minden része a Természet Élővilágához tartozik.

Hogy megértsétek, szeretett gyermekeim, amit beszélek nektek, jegyezzétek meg ebben a pillanatban, hogy lényegetek a Teremtés medencéiből származik, és hogy az Élővilág minden része egy kis fényrészecskét adományozott Isten iránti szeretetből, és ezekből alakult ki és nyert kifejezést lényetek.

Így meg fogjátok érteni, szeretett gyermekeim, hogy amikor a világ bántja a Természet Élővilágát, önmagát bántja.

Hogyan engedhetjük meg, kedves gyermekeim, hogy az emberiség folyton megsebesítse magát és kivonja természetes környezetéből azt, amit Isten oly sok Szeretettel adott neki a Teremtés kezdete óta?

Hogyan lehetséges, szeretett gyermekeim, hogy az emberi lények elveszítik érzékenységüket, sőt földi érzéseiket is az Élővilág szenvedései iránt?

Felismerte-e az emberiség, hogy tönkreteszi a saját tudatát, hogy a tengerek minden másodpercben történő szennyezésével elveszti annak lehetőségét, hogy vízzel olthassa szomját?

A világnak nagy problémái vannak a vízzel, és ismét a szegények legszegényebbjei szenvedik el azokat a következményeket, amiket a magukat hatalmasnak gondolók okoznak.

Hogyan lehetséges, szeretett gyermekek, hogy a mai ember pusztítja az erdőket, csak hogy legyen papírja?

Gyermekek, hogyan lehetséges, hogy jelenleg minden rossz érzés nélkül szennyezitek be a Földet, vagy áldozzátok fel az állatokat?

Nem a vegetarianizmusról beszélek; arról a szív mélyéről jövő érzésről beszélek, hogy az Állatvilágban és a Növényvilágban élő tudatok ugyanúgy megérdemlik, hogy fejlődjenek, mint az emberek világában élő tudatok. És azok, akik azt hiszik, hogy övék a Teremtés feletti hatalom, úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmit.

Ha a többség nem imádkozik térden állva, akkor csak  a társadalmi forradalmak maradnak, és a mai férfi és nő továbbra is csak megbetegszik, mert ezen idők változásai módosítják azt a tökéletes genetikát, amelyet Isten teremtett, teljesen elfajul az emberiség szellemi állapota, ellenségem már teret hódított ezen a területen.

De ne érezzetek felháborodást vagy bűntudatot, mert Isten Eredeti Terve az emberiség átalakulásával és transzcendenciájával be fog teljesedni azok által, akik valóban Krisztus zászlója alatt harcolnak azért, hogy az Ő Terve beteljesüljön ezen a bolygón.

Még egyszer mondom nektek - különösen azoknak, akik nem hallgatnak Isten Igéjére, vagy nem hisznek Abban -, hogy ha nem hajtanak végre egy mélyreható változást, akkor csak a pusztulás lesz a sorsuk. És meddig kell elmennie az Atya Irgalmának vagy Isten Igazságosságának? Meddig terjedjen az együttérzés ezen a bolygón a legnyomorúságosabb körülmények között?

A szeretet nem engedményt jelent. A szeretet nem a Föld törvényeivel való szövetséget jelenti. Hanem a szeretet Igazságosság, és Bölcsesség. A szeretet nem büntetés, hanem helyreigazítás.

Emiatt arra kérlek benneteket, hogy legyetek óvatosak és hallhassatok Figyelmeztetésemre, mert miközben a természet birodalmai ellen  továbbra is vétkeznek és lázadnak, ki fogja megállítani a bolygó háborúit? Ki fogja bezárni a gonosz előtt megnyíló ajtókat? Ki változtatja át majd ezeket az ajtókat? Ki fogja megállítani a menekültek millióinak elköltözését a világon? Ki fog segíteni a világ legszegényebb népeinek a klímaválságában? Kinek lesz eszköze a nagy élelmiszerszükségletek kielégítésére?

Nem a megoldások kereséséről beszélek; A lelkiismeretről és az emberi testvériségről beszélek, arról, hogy azt tegyétek, amit Isten régen tanított nektek, ugyanazt, amit Izrael népének tanított: anyagi javaitok megosztásáról, hogy mindenki megkaphassa a szellemi javakat is.

Soha nem fáradok bele abba, hogy hallgassam e bolygó kiáltását. A vulkánok kitörése fontos figyelmeztetés a világ számára. Senki sem tudja ezt megállítani. Hozzájárultok, hogy a Csendes-óceáni Tűzkör tovább terjeszkedjen, mintha a vulkánok szórakoztatást jelentenének a társadalom számára?

Szeretett gyermekeim, tiszteletben kell tartanotok az egyetemes Törvényeket, hogy megtanuljátok tisztelni a Teremtés Törvényeit.

Ennek a világnak a kötele túlságosan megfeszül. Feszültsége és súrlódása miatt elszakad. Ki fogja megakadályozni? Ki fogja még feláldozni magát? Ki alkot majd Velem egy nagy és erőteljes imahálózatot, amely egyre több lelket gyűjt össze, akik az idők vége imádkozóinak, az úgynevezett Apokalipszis imádkozóinak vallják magukat?

Így lesztek Velem, anélkül, hogy elfelejtkeznétek szívetek imájáról, mert az imák még mindig elégtelenek; sok az emberiség bűne, sok a hibája, sok az emberiség tévedése és mulasztása. Mindez fokozatosan hatalmas aránytalanságokig fajul.

Ki éri el mindenekfelett azt a szükséges és rendkívüli Kegyelmet, amely szellemi amnesztiát tesz lehetővé azon lelkek számára, akik már a pokolra vannak ítélve?

Ez az új Krisztusok saját magukon való felülkerekedésének az ideje. Ez már nem a követelőzések vagy panaszok ideje, itt az idő, hogy az életetek megváltozzon; ahogy Isten Anyjának az élete is megváltozott Gábriel Arkangyal Angyali üdvözletétől a Mennybemeneteleig.

Nem kérek tőletek semmi nehezet, gyermekeim, csak azt kérem, teljesítsétek, amit Fiam október 22-én, utolsó Üzenete során kért tőletek: hogy szeressétek egymást jobban azokért, akik nem szeretik egymást; Mert ha Isten Szeretete továbbra is hiányzik ebből a világból, mit gondoltok, hogyan fog véget érni ez az emberiség? Megkérdeztétek-e már magatoktól, szeretteim? Nos, megértitek Isten Anyjának a gyötrelmét?

Már nem csak hét kardot hordok a mellkasomban, amelyek átszúrják Szívemet; most Szívemet e világ legsúlyosabb bűneinek tizennégy kardja szúrja át; az a létező nagy központi bűn, amitől megfájdul a Szívem, ami a közömbösség bűne. Ezért amikor nem éreztek a szívetekkel, vigyázzatok, hogy a szívetek meg ne keményedjen, mint a kő, egészen addig a pontig, hogy mindaz, ami megmutatkozik ebben a világban, és amit megmutatnak nektek, nem hat a belső világotokra.

Legyetek figyelmesek, szeretteim, hívjátok Őrangyalaitokat, hívjátok Jézus hatalmas Vérét, hogy az Úr megtisztítson és meggyógyítson benneteket, hogy szívetek mindig érezze annak a szükségét, hogy imádkozzatok, és ne csak egy elkötelezettség vagy időbeosztás miatt tegyétek, mert itt az ideje, hogy az Atya lássa, hogy Munkám a viszontagságok ellenére is megvalósul.

Itt az ideje, szeretteim, hogy az életetek maga legyen az imádság.

Mint olyan Anya, aki szeret titeket, mint olyan Anya, aki támogat titeket, azért jövök, hogy megvalljam nektek ezeket a Szavakat, mert van még egy kis időtök, hogy azok a lelkek, akik elérhetik a megváltást, ne veszítsék el ezt a lehetőséget.

Azokkal sírok, akik igazságtalanságot éreznek. Szívem gyötrődik a Természet Élővilágával együtt, az óceánok mélyétől a hegyek legmagasabb pontjáig. A bolygó kiáltását hallja a Világegyetem, lehetséges az, hogy ti nem halljátok?

Ahhoz, hogy Fiam visszatérhessen a világba, -amint azt oly sokat hirdette-, az emberiségnek ki kell érdemelnie, még akkor is, ha ennek a fontossága alapvető; és ha ez az alapvető fontosság még nem létezik, hogyan lesz lehetséges, hogy visszatérjen a Fiam?

De mivel az Ő Szeretete nagyobb a tévedéseknél, Együttérzése végtelenebb a közönynél, az Ő ölelése erősebb minden sötétségnél; hét éve, hogy jön Istenségében és Szellemében, hogy találkozzon veletek, hogy felkészítsen erre a pillanatra.

De szorong is, bár sokszor nem mutatja ki, mert tudja, hogy nem viselnétek el; de türelmesen reméli, hogy az összes imádón és azokon keresztül is, akik még nem imádják, minden lélek tabernákulumává válik, hogy jelen tudjon lenni Szellemileg és Szeretetben, és így elkezdhesse gyógyítani a világot és felkészíthesse a bolygót az emberiségbe való Eljövetelére.

Ezért buzgón kell imádkoznunk, mert ha ez nem történik meg, szeretett gyermekeim, a bolygónak nagyon kevés része éli túl a klímaváltozás agresszióit. Isten nem azért adta nektek ezt a világot, hogy olyanná tegyétek, amilyen ma; a Mennyei Atya azért adta nektek ezt a bolygót, hogy ebben a világegyetemben megszülethessen a Krisztusok civilizációja. De igenis sok Krisztus merült fel a korszakokon keresztül, bár nem voltak elegen, mert a szenteknek nevezett Krisztusoknak ugyanazt a keresztet kellett hordozniuk ennek az emberiségnek az adósságából kifolyólag, mint az az áldozat, amelyet Krisztus értetek hozott.

Ezért Szavaimon és ezen az Üzeneten keresztül azért jöttem, hogy elmélkedjetek Velem együtt mindarról, amit Isten a Szívemnek diktált. És ma Égi Anyátok diktálja a világon minden gyermekének ugyanazokat a szavakat, amelyeket Isten adott Nekem erre a jelenésre.

Emiatt ismét elmondom, hogy a Szentségekben, az imádságban és a szolgálatban van a kulcs ahhoz, hogy szembenézzünk és legyőzzük ezeket a kritikus időket.

Ez minden, amit el kellett mondanom nektek, szeretteim.

Osszátok meg Velem Isten fájdalmát; miután átéreztétek Isten csendjét, most érezzétek át Isten fájdalmát az emberiség nagy tudatlansága miatt.

Nyíljanak ki az Isteni Irgalmasság ajtajai.

Jelenjen meg a 144 000.

Szálljon le a Földre a Mennyei Királyság.

Vezessék és kísérjék el a szolgálókat az Őrangyalok.

Hallja meg mindenki Isten Hívását, hogy teljesítse Ígéreteit, egészen az Új Emberiség megjelenéséig.

Ámen.

És mint mindig, ma is Lys-Fatima szívéből, a belső szentélyből áldalak titeket, az összes lelket, amely Istenre szomjazik, gyermekeim, és a hit erejét adom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek a Fiam Békéjével. Előre!

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam!

Feltétlenül higyj abban, hogy felülkerekedhetsz önmagadon Isten Szeretete által.

Hidd el, hogy a legmélyebb nyomorúságod ellenére Fiam Szeretete és Irgalma képes egy másik valóságba helyezni.

Hidd el, hogy az önmagadon való felülkerekedés által megtanulod átélni a teljes lényed megváltását, és tudod, hogyan kell megtenni azokat a lépéseket, amelyek Isten Akaratának teljesítéséhez vezetnek.

Hidd el, hogy minden nap egy kicsit jobban legyőzve magad feloldod az emberiséget megkötöző nehéz láncokat.

Hidd el, hogy önmagad legyőzésével megteremted azt a feltételt, hogy a szenvedés eltűnjön a Föld színéről.

Ezért feltétlenül higyj abban, hogy felülkerekedhetsz önmagadon Isten Szeretete által; mert így újjáteremted a Teremtést, és a belső helyzetek megváltoznak. Legyen hited ahhoz, hogy minden nap felülkerekedhetsz önmagadon. Küzd le a tudat félelmeinek korlátait.

Tégy mindent újjá, és ne büntetésként éld át ezt a megtisztulási időt, hanem önmagad legyőzésének a nagy pillanataként, hogy az emberiség önmagán felül tudjon kerekedni, és egyszer és mindenkorra felhagyjon a közömbösséggel és a hidegséggel.

Higgy az önmagadon való felülkerekedés  erejében, és helyezd tudatodat egy másik állapotba, a pozitívba, a Szeretet egyetemes áramlatába.

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A fatimai szentélyből a Mennyei Atya elküldi hűséges Szolgáját, hogy terjessze a világban a Mária Szeplőtelen Szíve iránti odaadás megújítását.

A Mária összes gyermeke megszentelése iránti elkötelezettség megújításában, amely egyszerű belső gyakorlat lesz, hozzájárultok, hogy Égi Anyátok, szélesebb körben járjon közbe az Európában és a világban lévő helyzetekért.

Gyermekeim, most jobban, mint valaha egyesítsétek minden nap a szíveteket az Én Szívemmel, hogy az emberiség elkerülhessen bizonyos helyzeteket, és hogy más helyzetek feloldódjanak, mert az az Anyai törekvésem és az akaratom,  hogy többé ne szenvedjetek.

Ezért, kedves gyermekeim, éljétek át újra Mária Szeplőtelen Szíve iránti odaadásotok megújulását, hogy abban a rendkívüli Kegyelemben részesülhessetek, hogy lelketek részt vehessen a jelenlegi Fény imádkozó seregeiben.

Azt akarom, hogy életetek eme Értem való rajongása képes legyen minden helyzetet megnyugtatni ebben az időben, és hogy az isteni igazságszolgáltatás ajtaja ne nyíljon ki, hanem inkább szeretett Fiam irgalmas Szívének nagy kapuja képes legyen semlegesíteni vagy átalakítani minden, ami a közjó és a béke ellen van.

Ebben az iskolában, amelyet a Fatimai Királyság kínál nektek, arra hívlak meg benneteket, hogy az összes gyermekem szívének a tükre legyen az a belső csillag, amely megvilágítja a világot és magához vonzza a Béke szent Szellemét.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyen köztetek Jézus mély Békéje, főleg azokon a helyeken, ahol ma háborúkat és konfliktusokat élnek.

Több mint 2000 év után Izrael és Palesztina továbbra is kegyetlenül bántják egymást.

A testvérnemzetek kábultan elveszítik a békét. A szenvedők és az ártatlanok mögött sötét gondolatokat terveznek, amelyek csak a világ legkiszolgáltatottabb és legellenségesebb nemzeteiben keresik és táplálják a fegyverek használatát és értékesítését.

A hatalmas országok gazdaságát mindez sajnos erősíti, a rendetlenség és azok szenvedése által, akik e jelenlegi emberiség túlzott igazságtalanságát szenvedik el.

Mint a Béke Királynője, ma arra kérlek benneteket, hogy buzgón egyesüljetek a világ minden szüksége érdekében; de főleg, hogy csatlakozzatok a Közel-Kelet Békéjéért való imádkozáshoz.

Az ember öntudatlanul fegyverekkel játszik; és ez gyengíti és elrontja a békét, emberi rendeket szabva ki, amelyek bebörtönzik az emberek és a nemzetek szabadságát.

Szeretett Szentföldem borzalmak és vér színhelyévé vált.

Mindazért, amit Fiam az Evangéliumban ránk hagyott, de mindenekelőtt Fájdalmas Kínszenvedésén keresztül; Könyörgöm, gyermekeim, hogy imádkozzatok jól egyesült szándékkal, a közel-keleti Békéért való imádság által, hogy ne jöjjön létre és ne keletkezzen egy harmadik világháború, amely visszafordíthatatlan lenne. Semelyik gyermekem sem ismeri a gonoszt és annak ravaszságát.

Hívlak és elhívlak titeket, mint imádkozó seregeimet. Így imádságos kezeitek szárítják fel a könnyeket Mennyei Anyátok Arcáról, a legártatlanabbak szenvedése és gyötrelme miatt.

Köszönöm, hogy azonnal válaszoltok a hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam nevében meghívlak benneteket, hogy tanuljátok meg elhordozni a saját kereszteteket ezekben az időkben azért, hogy elkísérjétek Őt fájdalmas Kínszenvedésének emlékével, hogy a Krisztus által kiontott Vér ismét megkapja azt az értéket és tiszteletet, amit megérdemel szerte a világon élő összes gyermekemtől.

Így az Úr angyalai elhozzák szolgáló kezükben a jóvátétel szent kelyheit, hogy Fényük kiáradjon e világ szellemi tudatára, hogy a szenvedés enyhüljön és eloszoljon azokból a szívekből, amelyek szenvednek ezen idők következményeitől.

Arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki a hitben és a bizalomban. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosan csatlakozzatok Krisztus utolsó apostolainak soraihoz, azokhoz, akik készek lesznek feltétel nélkül szolgálni Őt, és felkészítik az Eljövetelére azokat a lelkeket, amelyek visszavárják.

Drága gyermekeim, legyetek tanúi ennek a pillanatnak, és ne vesztegessétek el. A világ avégső átmeneti időszakban van, és a szeretet győzedelmeskedni fog bennetek és a szenvedő emberiség minden szegletében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

 

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK FRAY ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALOM 85. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mezítláb jöttetek Hozzám, Szívem Templomához.

Íme, Templomom éppúgy üdvözöl titeket, mint a világot és annak szükségleteit.

Én vagyok a menekültek és az ártatlanok Ura, azoknak, akiknek nincs földjük, azoknak, akiknek nincs otthonuk, azoknak, akik mindent elveszítettek és a világ útját járják, lehetőséget és reményt keresve.

Visszatérek, hogy szaporítsam a kenyeret és a halat, hogy az örök élet mannáját adjam az éhezőknek, a reményüket vesztetteknek, a száműzetésben élőknek.

Szeretném, ha tudnátok, hogy ennek a Munkának a segítségével a misszionáriusi szív mindig megújul, a mások feltétel nélküli szolgálatának örök önkéntessége.

Ez egy olyan forrás lesz, amely mindig nyitott lesz arra, hogy impulzust adjon a többi tudatnak a humanitárius szolgálatra, hogy kinyújtsák a karjukat és a kezüket abból a célból, hogy segítsenek a rászorulókon, az egész világon a rászorulók millióin, akiket folyamatosan balsorssal büntetnek, és irányítanak.

Szívem temploma, amely az Eucharisztia, az idők végén mindezeket a szükségleteket fontolgatja: a világ által átélt válságokat, a Föld férfinak és nőinek zavarait, az ártatlan szívek kétségbeesését, akik csak abban reménykednek, hogy ehetnek és ihatnak a túlélés érdekében.

Számotokra, akik itt vagytok, és testvéreitek számára, akik ezt az üzenetet hallgatják, és akiknek mindenük megvan, nemcsak annak az ideje jött el, hogy hálát adjatok, de annak is, hogy megosszátok javaitokat a többiekkel. Itt az ideje, hogy tiszteletet adjatok és dicsőítsétek azt a Kegyelmet, amelyet az idők során kaptatok, és az önkéntességetek és az önzetlenségetek szelleme hozza helyre és gyógyítja meg a menekültek szíve sebeit.

Nem csak az élelmiszer és a víz ment meg életeket, nemcsak a védelem és a menedék támogatja az ártatlanokat és a gyermekeket, hanem a Szívem Szeretete is, amelyet tükrözhettek a világban, és amely meg fogja váltani az emberiséget.

A világ szenvedése és a menekülttáborok láttán a Szívem fájdalma leírhatatlan, és ez meghaladja az anyagi élet határát vagy azoknak a szervezeteknek a hatálykörét, amelyek kivitelezik ezt.
 
A világ még nem ismeri az igazi Mennyei Kormányt, azt, amely kezdettől fogva létezik, hogy mindannyian boldogok lehessetek a Szentföldön. De az emberiség eltévelyedett, és nemzedékek óta, a legártatlanabbak szenvedik el ezeknek az időknek a marginalizálódását és rabszolgaságát.

Ki fogja visszatartani ezt az örök gyötrelmet?

Ki fogja enyhíteni a szenvedő szíveket?

Ki fog saját magából kilépni, hogy láthassa a szükséget, a világ nagy szükségletét?

Ezen a napon különleges módon jövök, mert nem maradhattok útmutatás és utasítás nélkül.

Mindazt, amit az idők folyamán kaptatok, nem csak a tudatosságotok bővítése céljából kaptátok, hanem azért is, hogy válaszoljatok, bőkezűek legyetek és szolgáljatok.

Azoknak a lelkeknek, akik nem igazán értenek Engem és nem igazán hallgatnak rám, ki kell menniük a világba, hogy láthassák a valóságot, és szembesüljenek ezzel a valósággal, amíg fáj nekik.

A mai napig nem ismeritek azt az okot, hogy miért választottalak titeket, olyan ok miatt, amelyet Isten Szent Könyvei írnak, amely része Izrael régi népe gyógyulásának és szellemi integritásának, amely nép az egész világon elterjedt, elveszett, még akkor is, ha értetek haltam meg a Kereszten.

Itt az ideje, hogy feltárjam előttetek a bolygó helyzetét, szükségét. Amikor szolgáltok és befogadjátok azokat, akik szenvednek, feloldódnak belső szituációitok vagy problémáitok.

Mivel az igazi egyetemes család egy kis csoport megjelenése által fog felépülni, amely tovább fogja vinni ezt az Isteni törekvést, hogy ily módon az Új Emberiség létrejöjjön.

Isten Terve cselekedeteid és a Legmagasabbhoz való ragaszkodásod által van megírva; nincs más mód, amely lehetővé teszi a Terv beteljesedését, mint a szíved és az életed készenléte arra, ami szükséges.

Ha nem jöttem volna a világra, milyen helyzetben lennének a tudataitok és a civilizációtok?

El sem tudnátok képzelni, társaim, mert ez súlyosabb helyzet lenne annál, amiben a mai emberiség él.

Annak a Kegyelemnek a felismerése, amely betölt és megáld titeket, és az a tény, hogy őszintén és mezítláb jöttök Hozzám, Szívem Templomába, annak a jele, hogy értitek az Üzenetemet, és hogy elfogadjátok azt, hogy Alázatosságom szerint éljetek, amely annyira sürgős és szükséges ebben az időben.

Az alázat nem hiányozhat az emberiségből, mert ez a káosz győzelme lenne az emberiség felett.

Kevés az ebben a világban élő lélektől kérem azt, ami lehetetlennek látszik, azt, ami szellemi értelemben győzelemre fogja vinni Tervemet a belső síkokon, és arra készteti őket, hogy a krisztusi út szerint  éljenek.

Nincs szükségem nagy mozdulatokra a Munkám továbbviteléhez, csak arra van szükségem, hogy elfogadjátok azt, hogy Akaratom szerint éljetek, annak ellenére, hogy nem értitek meg, mert az Akaratomban van a védelmetek és az oltalmatok.

Tudom, hogy nem könnyű engedelmeskedni az Úr parancsainak és a Legfelsőbb útmutatásainak.
A Föld felszínén nincs olyan lény, amely ne élte volna át ezt az élményt, de csak miután beteljesítettétek Akaratomat, fogjátok megérteni a Tervet és annak az értelmét, hogy miért hívtalak el titeket, hogy a szívetek megtérjen.

A menekültek és az ártatlanok Uraként arra kérem a világot, hogy nyissa ki szemét erre a szükségre.
Nem elég, ha néhányan segítenek, sem a gazdag kisebbség szerény adakozása, amely a világ válsága előnyeit használja ki, hogy meggazdagodjon.

Ha kinyitjátok a szemeteket, hogy lássátok a szükséget, nem fontos, hogy nem vagytok keresztények, vagy nincs szellemi életetek, betöltitek a könyörületesség atribútumát, és sok súlyos helyzet, amelyet ma a világ létre hoz, megbocsátást fog nyerni Irgalmam által, és nem lesz szükség az Igazságszolgáltatásomra.

De először is hinnetek kell abban, amit mondok nektek, és abban, amit javasolok nektek, mert a lehetőségek egyedülállóak és nem fognak megismétlődni.

Nyissátok ki a szemeteket a humanitárius válságok szükséglete előtt, legalábbis azok, akik ebben a Munkában vannak és követik az Elhívásomat, otthagyják otthonaikat és családjukat, hogy Engem szolgáljanak, és segítsenek azokon, akik szenvednek.

Akik fogyatékosságból vagy bármilyen más okból nem tudnak szolgálni Engem, imádkozzanak Velem és imádják az Oltáriszentséget, hogy végtelen Irgalmasságom Kegyelme átjárja a Földet és a szenvedő lelkeket, hogy e lelkek és szívek traumái meggyógyuljanak, egy új remény lehetőségében.

Amíg a nemzetek nem térnek meg cselekedeteiktől, addig nem jön a béke; és csak azok lesznek a béke hordozói, akik teljesítik Lelkem törekvéseit, és képesek lesznek elhozni Szívem Békéjét és Szeretetét a világ nagy menedékhelyeihez, ahol már nincs fény vagy remény, csak gyötrelem és pokol.

Ahogy mondtam a tizenkét apostolnak, ma azt mondom nektek: "Menjetek kettesével, vagy menjetek csoportosan és szolgáljatok, hogy egy napon szolgálat útján élhessétek megváltásotokat azoknak a szolgálata által, akik szenvednek és kétségbeesnek."

Isten szeretetének diadala a megadásotok és a szolgálásotok által fog történni, az általatok teljes és feltétel nélküli „igen” kimondásával. Így az Irgalmam ajtaja előtt lesztek, és az Együttérzésem végtelen óceánja be fog tölteni titeket, hogy a szolgálat és a csend által elérhessétek azokat, akik szenvednek.

Ez a kritikus időszak valami nehezebb kezdete, de az imádságok és a Velem őszinte szívek átadása révén sok helyzetet és eseményt téríthet el az Irgalmasság ereje.

Így meg fog szűnni fájdalmas Vérem kiontása a világra, hogy Irgalmas Sugaraim megvilágítsák a lelkeket és békét biztosítsanak nekik.

Ne kísértessétek és ne csapjátok be saját magatokat, és az ellenfelem se kísértsen meg és csapjon be titeket. Vannak eszközeitek ahhoz, hogy legyőzzétek őt.

Azért adtam nektek a Szentségeket, hogy éljetek Velük, hogy meg legyetek szentelve a Nevemben és a Szentlélek oltalma alatt legyetek. Ugyanez az isteni lélek szól ma hozzátok, ahogyan a világhoz is, hogy felébredjen.

Megszentellek titeket a Fényem által, és meghívlak titeket a missziós szív megújítására a világ és az emberiség legnehezebb időszakaiban.

Bízzatok a Szavaimban, és a remény hídjai fel fognak épülni azért, hogy a legártatlanabbak és a menekültek átkelhessenek rajtuk az Új Föld felé.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

A Mennyei Egyház leszállása az emberiség e csúcspontján elhozza az Isteni Kegyelmet, hogy a világ lelkei Istenhez forduljanak az igazi bűnbánat és megbékélés belső cselekedete által.

A Mennyei Egyház elhozza a bolygóra a belső csend és elmélkedés idejét, hogy minél több lélek térjen észhez és javítsa ki az életét mindabból, amit átélt, hogy megszabaduljon a szenvedésből.

A Mennyei Egyház eljövetele áldásokkal és kegyelemmel ajándékozza meg azokat a szíveket, amelyek nyitottak e fontos szellemi esemény felismerésére.

A Mennyei Egyházban jelen lesz Isten egyik Aspektusa, aki a Nagyhét napjaiban szemlélődésben marad, és meghallgatja gyermekei szándékait és imáit. Az Atya Isten megnyit egy szellemi teret, hogy odafigyeljen teremtményeire.

A Mennyei Egyház leszállása során az Őrangyalok rendelkeznek majd azzal aKegyelemmel, hogy képesek legyenek arra, hogy  Krisztus Egyházába vigyék mindazok  könyörgését, akik személytelenül és az emberiség gyógyulásának szellemi javára mondják el azt.

A Mennyei Egyház eljövetelével sok mozgás fog történni mindenki számára, nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is, és imádsággal kell kísérnetek ezeket a mozgásokat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT