SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERIAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ahogy Krisztus a Golgota minden egyes lépcsőfokán és a Kereszten való megadásában megtapasztalta az Isten Kegyelme általi fenntartást, és azt a kihívást is, hogy Isteni-emberi lényként élje meg a megadását; ugyanígy, gyermekek, mindannyiótoknak meg kell élnie a döntését és a megadását ebben az időben.

Meg fogjátok tapasztalni azokat az időket, amikor az Isteni Kegyelem a szívetekre és a tudatotokra száll, és az út nehézségei ellenére nem lesz gyötrelmes, mert a szellemi erő támogatni fog benneteket.

Ugyanakkor olyan időszakokat is meg fogtok élni, amikor emberi állapototok próbára lesz téve, hogy az isteni állapototok kiemelkedjen belőle. És ezekben a pillanatokban vagy próbatételekben a szíveteknek meg kell tanulnia az önmegfigyelést, hogy felülmúlhassátok magatokat, és ne fogjátok vissza magatokat.

Amikor az üresség, a magány, a világ súlya és a reménytelenség kopogtat a tudatotok ajtaján, legyetek a tudatában annak, hogy itt az ideje, hogy túllépjetek, és hagyjátok, hogy Isten kinyilvánítsa az Ő Erejét és Kegyelmét, nemkívülről befelé, hanem belülről kifelé; itt az ideje, hogy sejtjeitek, korlátoltságotok csúcsán, lássátok a belső erőt felbukkanni, és hogy felszabadítsátok a titokzatos Fényt, amely éltet és fenntart benneteket.

Így, gyermekeim, ti is, mint az Isteni Test sejtjei, látni fogjátok a mindent megújító Szeretet megjelenését, egy ismeretlen Szeretetét, amely az emberi állapotnak az isteni potenciáljává való átalakulásából születik.

Tudom, hogy amit mondok nektek, az a mindennapokban távolinak tűnik, amikor tetteitek, gondolataitok és érzéseitek néha annyira különböznek az Isteni Szeretet kifejeződésétől. De azért beszélek hozzátok, hogy életeteket erre az útra tereljétek és hogy kitartsatok, hogy megengedjétek magatoknak, hogy megtörjetek és újjáépüljetek. Ne féljetek az ürességtől vagy a kísértéstől, és ismerjétek el az emberi gyarlóságot, de ne maradjatok benne.

Nyissátok meg magatokat, hogy megéljétek ennek a törékenységnek a transzcendenciáját, legyőzve azt az önátadás, az ima és a tudat felemelkedése által. És minden alkalommal, amikor arra gondoltok, hogy feladjátok, és úgy gondoljátok, hogy nem tudtok továbbmenni, adjatok magatoknak egy lehetőséget, hogy emlékezzetek életetek céljára, és arra, hogy mire vagytok hivatottak ebben az időben.

Arra vagytok hivatottak, hogy élő csodák legyetek, hogy az Új Idők Krisztusai legyetek, hogy az utolsó apostolok és Isten földi Terve beteljesedésének tanúi legyetek. És ez úgy történik, gyermekeim, hogy a fejetek a földön, a szívetek pedig a Mennyben van, életetek átadásában, hogy érett tudattal és bölcsességgel értitek meg az emberi életet, annak tényeit és eseményeit.

Tartsatok ki és adjátok meg magatokat. Ne féljetek tovább menni, mert csak így fogjátok felfedezni Isten Célját életetek minden időszakában.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József