2022. augusztus 8., hétfő

Jelenések
SZŰZ MÁRIA ÉVES MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Tizenöt évvel ezelőtt Magam mellé hívtalak, és bár nem tudtátok, hogy ez mit jelent, engedelmesek voltatok, és követtétek hívásomat, és válaszotok által még sokaknak példát mutattatok, akik ma itt vannak Velem ebben a munkában, akik ugyanúgy engedelmeskedtek hívásomnak. És ez az engedelmesség az, ami Isten Célját építi a bolygón, mert Fiam tanítványának ez az első lépése, aki szeretni meri az ismeretlent.

Ti anélkül, hogy sokat tudtatok volna arról, hogy miről van szó, 2007 augusztusában olyan ártatlanságot tükröztetek, amely lehetővé tette az Örökkévaló Atya számára, hogy felhatalmazza Isten Anyját egy Cél és egy Terv végrehajtására Aurórán túl.

Ahogy ezen a napon mondtátok, emlékezzetek mindarra, amit Velem éltetek át tizenöt éven át, mert Én vagyok a Béke Anyja, Én vagyok a Szent Szűz, Aki a Szentháromság Isteni Fogantatásán keresztül jött létre és sugárzott ki.

Fiam már 2007 előtt kérte, hogy a Mennyei Atya parancsára kísérjétek el a Megváltó Anyát ebben a Munkában, amely sokat nőtt belsőleg és amely képes volt magába zárni az egész bolygót azoknak a hűségén keresztül, akik igent mondtak.

Ezzel azt szeretném mondani nektek, gyermekeim, hogy az életetek teljes felszentelése felé tett lépésetek egyben Isten fő indítéka is volt, mert a Velem való első aurorai találkozások után Aurorában nem csak ennek a Szeretet Központnak a Fénye és az Ereje jelent meg végérvényesen az emberiség számára, de megkezdődött Aurora nagy szellemi feladata is, a gyógyítás, a lelkek megmentése és megváltása, amelyet Rafael Arkangyal beavatkozása jelez.

Elmélkedjetek egy pillanatra azon, amit mondok nektek, és gondolkodjatok el azon, hogy soha sem voltatok egyedül, és semmiben sem szenvedtetek hiányt, és soha sem fogtok hiányt szenvedni, mert Isten ezt így határozta meg.

Emiatt továbbra is tanulnotok kell azt, hogy hogyan gondoskodjatok a Terv megnyilvánulásáról, engedelmeskedve és hozzájárulva, ahogyan eddig tettétek Velem, tizenöt éves belső tapasztalatot szerezve, amely arra késztette mindannyiótokat, hogy a legjobbat adjátok Fiamért és ez arra késztet titeket, hogy a legjobbat adjátok Istenért az elkövetkező időkben.

Most már nem vagytok gyerekek; most már felnőttek vagytok a szellemi úton. És ez az, amit meg kell adnom Istennek, hogy a Saját Szemével lássa az élet átalakulásának felajánlásait, amelyeket sokan megéltek, még akkor is, ha nehéz volt átalakulniuk, még ha az átalakulásuk fájdalmas is volt.

És folytatják az átalakulást, hogy Fiam által átadhassam Istennek azt az értékes kristályt, amelyet Ő tovább akar csiszolni, amely mindannyiótoknak és a bolygón élő testvéreiteknek a belső lényege.

Emiatt Afrika Munkájának a szellemi történetében új korszak nyílt meg a Szívem számára úgy, mint a Fiam Szíve számára, és minden, ami a bolygón fog történni a Szent Szívek Munkája révén, át fogja alakítani az egész életeteket, új események és tapasztalatok megélésére fog vezetni benneteket, hogy tovább érjen szívetek alázata és az önzetlen szolgálatotok.

A második lépésetek, amely nagyon jelentős volt Jézus Fiam számára, az Ő Szerzetesrendjének megalakítása volt, amely növekedett az idők során erényeiben és ajándékaiban, főként Jézus Fiam tanításai szerint.

Egészen mostanáig nemcsak az Ő Munkája, hanem a bolygó is nőtt; nemcsak az életetek, hanem a testvéreitek élete is nőtt, és továbbra is a Szeretet-Bölcsesség fokozatairól tanultok, ugyanúgy, ahogyan Mi tanultunk, amikor itt voltunk a Földön egy názáreti szerény és egyszerű Családként.

Lássátok meg, milyen fontos ez a 2022-i augusztus 8., hogy az afrikai szent feladat, amely szintén nagyon fontos volt mindenki számára, megnyitotta a végső ajtót a Közel-Kelet felé, ahol Szívem már nem bírja látni az ártatlanok fájdalmát, akiket leigázott a háború és a konfliktus, az éhség és a sírás.

Mindezt Fiam és Én előre láttuk, és Én, mint Anyja és mint mindegyikőtök Anyja, elköteleztem magam Uram előtt, hogy Terve mindenképpen teljesülni fog.

Kincseinek és ajándékainak értéke nem rejtőzik abban, ami külső vagy az emberi szem számára látható. A Mennyek Királyságának gazdagsága az egyszerű szívekben rejtőzik, olyan szívekben, amelyek képesek a Tervet önmagukon túl is szeretni, amelyek képesek a másikat az első helyre tenni, tudván, hogy ezzel a hozzáállással átlépik az Örök Szeretet felé vezető kapu küszöbét. amelyre minden Szavunk és Üzenetünk a mai napig tanított.

Akartok tudni valamit, gyermekeim?

2022. augusztus 8-tól, azaz a mai naptól kezdve kérem Istent, az Örök Atyát, hogy azon az Igazságszolgáltatáson túl, amelyet a bolygó és az emberiség érdemel, az Ő Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmassága tudjon új lehetőséget adni az összes világon élő gyermekem számára. Mert amikor Fiam, a Krisztus visszajön, ahogyan mindannyiótokat tanított az idők során, egyenként a neveteken fog szólítani, és még mindig képes lesz arra, hogy elhagyja egy pillanatra a kilencvenkilenc bárányát, hogy megmentse az elveszett bárányt, amint azt néhányan az utóbbi időben tapasztaltátok.

Lehetséges, hogy a bennetek lévő Szeretet képes lesz felülkerekedni az igazságon?

Lehetséges, hogy a bennetek lévő Szeretet képes lesz felülkerekedni a közömbösségen?

Lehetséges, hogy a Szeretet képes lesz legyőzni azt a hatalmat és szeretetet, amelyről azt hiszitek, hogy rendelkeztek?

A szeretet mindenre képes lesz és még sok másra is. Erről a Szeretetről tanítok nektek 2007 óta Aurórán, és senki más, csak  Mennyei Anyátok látta, hogy hogyan mentek el sokan a gyermekei közül ok nélkül, elveszítve annak a lehetőségét, hogy megismerjék a Szeretetet és az Igazságot.

De nem pihenek, mert soha sem pihentem. Az a kötelességem és az elkötelezettségem, hogy beteljesítsem Isten ígéreteit gyermekeimben, Mennyei Királyságának az ígéreteit a szívekben, Reményének, Szeretetének, Hitének az ígéreteit minden egyes teremtményében, és különösen azokban, akik elvesztették az Isteni Szeretetet és Egységet.

Ezért továbbra is dolgozom, gyermekeim, és ezért invitállak és hívlak benneteket, hogy továbbra is dolgozzatok ezért az ügyért, mert semmi más nem számít ebben az időben, mint Isten Szeretete a szívekben. Mert az az igazság, szeretett gyermekeim, hogy ki akarják irtani ebből az emberiségből a Szeretetet a bosszú és a büntetlenség által; ki akarják irtani  ebből az emberiségből a Szeretetet az egyenlőtlenség és az igazságtalanság által.

Emiatt ez a testvériség tulajdonságának nagy ideje, mert minél jobban a másikat teszitek az első helyre, annál jobban tesztek lépéseket a Krisztusi Szeretetben, ahogyan Ő vette a Hátára az egész emberiséget a Kereszt fáján keresztül. Megtanította nektek, hogyan tegyék ezt, és hogy mi a módja annak, hogy új Krisztusok legyenek.

Ezért higgyetek, és soha se kételkedjetek afelől, hogy nem fogtok kudarcot vallani, mert a Fiamban bízó szív soha sem vész el. Az a szív, amely képes teljesen átadni magát Fiamnak, soha sem fog elveszni. Emiatt vagyok itt, hogy emlékeztessek mindenkit, hogy elmondjam nektek, hogy még nagyon hosszú út áll előttetek, és sok tapasztalatot kell még megszereznetek a bolygó eme kettősségében.

De ha a célotok a Szeretet és az Atya Akaratának a teljesítése, és ha úgy érzitek, hogy ebben az Örökkévaló Szeretetben és az Isteni Akaratban vagytok, akkor mitől félnétek? Isten Szeretetében és Akaratában nincs igazságtalanság vagy sötétség, ezért legyetek bátrak és vállaljátok a kockázatot.

Mert nemcsak titeket, akik ebben a munkában vesztek részt, hanem az egész világot is arra hívjuk, hogy tegyen egy lépést a tudatosság érettségében a felebaráti szeretet és az Istentől kapott élet tisztelete által.

A láng, amelyet ma felajánlotok Nekem, mindig vezessen és tartson fenn mától, 2022. augusztus 8-tól kezdve, a hit és a remény lángja soha se aludjon ki, és ez a láng ne csak bennetek, hanem a világban élő testvéreitekben is legyen képes arra, hogy vezessen benneteket a Szeretet nagy célja felé, Szeretett Fiam Szíve felé, ahol Ő mindig meg akar  őrizni és meg akar tartani benneteket.

Ma Aurora jobban ragyog, mint máskor, mert  erős, gyógyító és megváltó Fénye magához vonzza a világ esszenciáit, hogy a leginkább szenvedő és traumatizált esszenciák meggyógyulhassanak az augusztus 8-i amnesztia által, ez által a szellemi Kegyelem által, amelyet ma még egyszer elhozok mindegyikőtök és a testsvéreitek számára.

Ezért egy pillanatra ürítsétek ki magatokat és vetkőzzétek le magatokat Előttem, és járjatok mezítláb, hogy Isten Színe előtt lehessetek; csakúgy, mint Isteni Anyátok, az aurorai Szent Mária van ma Isten előtt és előttetek, hogy átadja és megossza veletek Örök Szeretetét.

Emiatt ma felajánlom nektek, és kérlek benneteket, hogy írjátok alá újra elkötelezettségeteket Isten Szent Könyvében, amelyet ma a Kezemben tartok; hogy megpecsételhessétek ezt az elkötelezettséget az Atyával és Krisztussal, tudván, hogy a világnak nemcsak szeretetre van szüksége, hanem békére, hitre, együttérzésre, gyógyulásra és megbocsátásra is.

Írjátok alá az elkötelezettségeteket az örök átalakulás mellett. Ma a világegyetem Vénjei is ennek a tanúi, mert arra akarnak vezetni, hogy egyre jobban szeressétek Isten Tervét, amíg fájdalmas; hogy még többen kiszabadulhassanak az illúzióból, a szellemi fogságból és
a rabszolgaságból, amelyet ez a felszíni élet épít fel a jó lelkekben.

Ma azért jövök, hogy feloldjam a tudat csomóit, hogy lábammal megtörjem a pusztulás bilincseit, Aurora esszenciájának a Fényén keresztül, amely a Szívemből merül fel.

Ma a gyógyítás és az akarat ereje egyesül, hogy az összes elveszett lélek emlékezzen arra a célra, amely miatt itt vannak a Földön, hogy visszanyerhessék az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való leszármazásukat.

Rajtatok kívül sokan mások is aláírták a belső síkokon ezt a könyvet, amelyet ma bemutattam nektek. És hálás vagyok azért, hogy a lelkek rászánták erre magukat, mert ez nagyon sokat jelent az Örök Atya számára. Ez azt jelenti, hogy sokkal többet lehet tenni a vártnál, és hogy amikor mindegyikőtök tudja, hogy mit kell tenni és teljesíteni, konkretizálni és megnyilvánítani, meg kell felelnetek, mert aláírtátok a Könyvet, és ez felbonthatatlan.

Búcsúzom, hálával a Szívemben mindannyiótokért és testvéreitekért, akik az elmúlt tizenöt évben, első aurorai jelenésemtől napjainkig megtanulták, hogy kövessék és megértsék a Hierarchiát. Ne feledjétek, hogy ez egy felbecsülhetetlen kincs, és ez egy felfoghatatlan Kegyelem azon szívek számára, amelyek meg tudják élni, és a számotokra, akik érezhetitek ezt Velem együtt ebben a pillanatban.

Ne feledjétek, hogy akik az elmúlt években részesei voltak az Isteni Küldöttek Zarándoklatának, családjukat és szeretteiket mindig a Szívemben tartom, mert gondoskodom róluk.

Ezért köszönetet mondok azoknak, akik gyermekeiket és szeretteiket Isten bizalmában hagyták, hogy kövessék a Mennyei Anyát az idők végének ebben a kihívásokkal teli feladatában. Mert ily módon, mint Fiam, Jézus, oltalmaztam a gyermekeiteket, anyátokat, apátokat, testvéreiteket és családjaitokat. Úgy. ahogy ti elköteleztétek magatokat Irántam, én is elköteleztem Magamat irántatok.

Mindig hálát kell adnunk, hogy a világ ne veszítse el a hálaadást; mert a hálaadás megnyitja a Mennyek Királyságának kapuit, és felbecsülhetetlen Kegyelmet ad mindenki számára.

Aurora esszenciájának a Fényén keresztül, amely ma Szívemből fakad, Jelenéseim ezen szent évfordulóján, megáldalak benneteket, és újra Anyai és Szeplőtelen Szívemnek szentellek, hogy beteljesedjék az ezeréves béke.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Nos, testvéreim, micsoda pillanat!

Mint 15 évvel ezelőtt, Aurora és Figueira első Jelenéseiben, nem tudom, hogy emlékeznek-e majd egyesek, hogy az Isteni Anya megkért minket, hogy meséljünk a jelenésekről.

Ma arra kért minket, hogy tegyük ugyanezt, és közöljünk veletek valami nagyon különlegeset, amiről úgy éreztem, hogy tényleg Mária egy újabb Kegyelme.

Azt mondom, hogy ez egy Kegyelem, mert ismét megmutatja nekünk, hogy Mária mindenhol, minden helyzetben ott van, és gondoskodik az egész bolygóról.

Megtanultuk a Hierarchiával, hogy amikor Ők közölnek velünk valamit, akkor a Munka Tanácsának testvérei az elsők, akiknek tudniuk kell, mert minden egy belső és egyetemes renden alapul. És miután ez megtörténik, mindenki megtudja az Isteni Hírnökök kéréseit.

De ma az Isteni Anya nagyon nyíltan beszélt, és elmondom, hogy háromszor kérdeztem meg Tőle, hogy beszélnem kell-e, és azt mondta nekem, hogy igen, igen, igen.

Tehát, mielőtt beszélnék az Isteni Anya különleges kéréséről, mielőtt elfelejteném, azt mondta, hogy ez a kérés Isten ajándéka mindenki számára, Isten belső ajándéka, Isten ajándéka mindenki számára.

Mielőtt azonban továbbítanám ezt a kérést, megpróbálom összefoglalni a Jelenés pillanatát, amely nagyon erős volt. Nagyon erősnek mondom, először is az Isteni Anya bemutatkozása miatt, aki Isten Menyasszonyaként öltözött.

Miért mondom ezt? Mert nem csak a szépsége volt olyan tiszta és leírhatatlan, de a tekintete átható tekintet volt, amit nehezen tudtam mindig nézni, mert Istent láttam Rajta keresztül. És az Isteni Anya ruháján keresztül, amely úgyszólván más dimenziókból származó selyem volt, olyan szertartással érkezett, amelyet tizenöt éve nem láttam.

Miért hangsúlyozom ruhájának, palástjának részleteit?

Mert az egész palástja csillagokból állt, és sugárzott és betöltötte az összes szívet, a bolygót. Ezenkívül a Szűzanya ruháján keresztül Isten összes tulajdonságát egy egyetlen egy tulajdonságban képviselte; azokat a Tulajdonságokat, amelyeket az Egyetemes Anya imájában imádkozunk, és még sok más tulajdonságot is, amiről nem tudunk; és a központi tengely, amely egyesítette mindezeket a Tulajdonságokat, amelyeket ma Jelenléte által kifejezett, Isten Szeretete volt.

Tehát ezen az Energián és Isteni Jelenléten keresztül a jelenés egy bizonyos pontján azt vettem észre, hogy Mária a lehető legtöbb időt akarja gyermekeivel tölteni; mert az Angyalok, akik engedelmeskednek a Szűzanyának, nagyon fontos bolygómunkát végeztek.

Ez amiatt volt lehetséges, amit felfedett nekünk, amire most emlékezni fogtok, amikor a Szívében lévő Aurora esszenciájáról beszélt.

Ez azt jelenti, hogy a fény nem csak Mária Kezéből, Mária Palástjából, Mária Arcából jött ki, hanem az Ő Szívén keresztül. Háromdimenziós kép volt, úgy, mint ahogy a filmező testvéreket vagy titeket lehet látni.

Tehát ez a Fény egy olyan Fény volt, aminek nem volt vége, ez volt Aurora esszenciájának a Fénye, amelyet a Szívén keresztül hozott, és úgy tűnt, hogy Mária Szíve fel fog robbanni a Fényben.

Mindannyiunk tudatát, lelkét Aurora esszenciájának ebbe az állapotába helyezte, és azzal a belső munkával, amelyet a jelenés során végzett, az Isteni Anya számos helyzetet megoldott bolygószinten és a lelkek egyéni szintjén.

Tudatunkat egyre magasztosabb állapotba helyezte, ami lehetővé tette számunkra, hogy tudatként Mária Szívén keresztül beléphessünk Aurora lényegének állapotába. Mária Szeretete, Isten Örökkévaló Szeretete vezérelte azt a belső munkát, amit Mária végzett.

Tehát abban a pillanatban, amikor Ő tudatosságunkat és a bolygó tudatát egy magasabb és felsőbbrendű állapotba emelte, amit bűnnek vagy lelki adósságnak neveztek, egyensúlyba került Mária szeretetének nekünk való adományozása által.

Tehát a jelenés idején az, amit kettősségként ismerünk, nem létezett. Mária révén a mélységes semlegesség kezdete volt jelen az Ég és a Föld között. És a különböző Angyali Kórusok, amelyek körülvették a Szűzanyát, szellemileg fenntartották ezt az örvényt, amelyen más Szellemi Hierarchiák is osztozkodtak és amelyet elvállaltak.

Ráadásul, a Jelenés egy pillanatában láttuk Krisztust, Krisztus egy másik dimenzióban, egy távoli síkon jelent meg a Világegyetem azon terében, amelyet már megnevezett, ahol Ő irányítja a Teremtést.

És ez egy kicsit távolabb volt, mígnem abban a pillanatban, amikor beszélt nekünk a gyógyulásról és a megváltásról, amit Aurora esszenciája nyújt nekünk, a Szívén keresztül, elvitt bennünket ezekre a felsőbb síkokra, és esszenciákként Isten elé vezetett bennünket. Ebben a pillanatban mindannyian egy ítéletet éltünk át, de nem olyat, amelyet itt a Földön ismerünk.

Ezért ebben a pillanatban emlékeztek arra, hogy az Isteni Anya említette a Világegyetem Huszonnégy Vénjét, és egy pillanattal korábban felajánlott nekünk egy Könyvet, egy üres Könyvet, amely három dimenzióban jelent meg.

Szíve Fényének örvénye volt az, ami ezt a pillanatot is fenntartotta. Ebben a pillanatban azt mondta, Isten kérésére, hogy Isten az Isteni Anyán keresztül lépett közbe, és az Atya azt mondta: „Írjátok alá újra, és erősítsétek meg a Velem való elkötelezettségeteket.”

Tehát ebben a pillanatban, ez alatt az idő alatt a Szűzanya egy amnesztiát tartott a Kezében az emberiség bűne és tévedései előtt. Arról beszélek, ami most történik a bolygón; amikor ez megtörténik, elkezd beavatkozni az Ő Kegyelméből.

És tudjátok, hogy mit tesz, hogy közbe tudjon lépni az Ő Kegyelme által? Mire hívatkozik, hogy közbejöjjön a Kegyelme által? Az emberiség történelmének arra a tényére hívatkozik, amely Gabriel Arkangyal angyali üdvözlete volt Mária számára.

Ez a pillanat, amely be van jegyezve Isten Szívébe és emberiségünkbe, az az, amelyet  a Rózsafüzér egyik Misztériumában imádkozunk; A Szűzanya augusztus 8-án idehozta ezt az eseményt, hogy megtörténjen a beavatkozás.

Ebben a pillanatban Isten mint Bíró és egyben mint az Irgalmasság Atyja, hibáinkat szemlélte, valamint azokat az eredményeket, amelyeket a Szent Szívek elértek, amikor a bolygón voltak. Aztán Isten megadta az Isteni Anyának azt a felhatalmazást, hogy megbocsásson a lelkeknek.

És amikor lényegünk az Atya előtt volt Márián keresztül, a lelkünk, ahogy a Szűzanya jól mondta a Jelenés pillanatában, aláírta azt a Könyvet, amelyet megmutatott. Azt mondta nekünk: most, hogy aláírtátok, elköteleztétek magatokat. Ez egy olyan elkötelezettség, amelyet szívetek mélyéről kell vállalnotok. És ez lehetővé teszi az Isteni Anya számára, mint az Ég és Föld Királynője és Asszonya számára, hogy közbenjárjon, hogy ne történjenek meg azok az események, amelyeket az Egyetemes Igazságszolgáltatáson belül a bolygón meg kellene történniük.

Miért?

Mert aláírtuk ezt a Könyvet, és aki aláírta, nem a mi emberi személyünk volt, hanem a lelkünk.

Belső világunk aláírta ezt a Könyvet, és még sokan mások is, akik ebben a pillanatban megjelentek a Jelenésben, azok a tudatok, amelyekről Krisztus azt mondta, hogy felébrednek.

Ebben a pillanatban Mária emlékeztetett minket Krisztus utolsó üzenetére erre a Maratonra, amikor Krisztus azt mondta nekünk, hogy az ébren lévők és az ébredezők által elvégzi a Visszajövetelére való felkészítés munkáját. És ahogy aláírtuk ezt a könyvet, az Isteni Anya felajánlása révén, több ideje lesz a mi időszámításunk szerint a közbenjárásra.

Tudom, hogy ebben a pillanatban egyikünk sem lesz képes megérteni, hogy ez mit jelent, mert az Istenség és a Szellemi Hierarchiák tudják, hogy valójában minek kell megtörténnie ebben a bolygópillanatban, és ezeken a kinyilatkoztatásokon keresztül a Hierarchia felébreszti tudatunkat, emlékeztet bennünket az Atya Akarata iránti elkötelezettségünkre, és mindenekelőtt ez a mai Jelenés emlékeztet bennünket arra, hogy mi volt az, amiért erre a bolygóra jöttünk, hogy megtegyük.

Miért mondja ezt nekünk ma Mária?

Mert a tanulás és a próbák ezeknek az időknek a végén is meg fog történni. És amikor most vagy az elkövetkezendő időkben valamilyen próbát vagy nehéz élményt élünk át, nem felejthetjük el, testvérek, amit Mária is megmagyarázott nekünk a Jelenés során, hogy Isten gyermekei vagyunk, és egy olyan helyen keletkeztünk, amely a Forrás, ahol az Ő Képére és Hasonlatosságára teremtett bennünket, és hogy mindenek felett szeret minket.

Tehát, amikor átéljük ezeket a nehéz tapasztalatokat, ne feledjük – mondta –, hogy a Kegyelem állapotában vagyunk, és mindannyiunk kötelessége, hogy ne veszítsük el. Nem hagyhatjuk el ezt a Kegyelmi állapotot, amelyet Mária hoz nekünk.

Röviden ennyi volt, és tudom, hogy még sok olyan dolog történt, amelyre most nem emlékszem, mert feldolgozom.

És igen, most az Isteni Anya kérésére beszélek, és erről beszélgettünk Vele egy kicsit a Jelenés alatt.

Mint tudjuk, augusztus fontos hónap az Istenség számára, és ha összegyűlünk és egyesülünk, a Hierarchia szerint sok minden történhet.

Ezért, ahogyan a Szűzanya és Krisztus megkért minket, hogy menjünk Afrikába, és arra kértek bennünket, hogy menjünk a Közel-Keletre és Észak-Afrikába, ahová megyünk; az Isteni Anya arra is kért, hogy menjünk Aurórára.

Tehát Aurora testvéreit arra kérjük, hogy készítsenek nekünk egy kis helyet a Közösségben, mert augusztus második felében velük leszünk, mivel a Hierarchiának össze kell tartania a csoportot és mindazokat, akik el akarnak menni ezekre az aurorai találkozókra, amelyekről tudjuk, hogy augusztus hónapjában tartjuk meg, és mivel a Szűzanya meg akart minket ajándékozni azzal, hogy ezt a kérést intézte hozzánk.

Tudjátok, hogy miért?

Mert azt mondta nekünk, hogy engedelmeskedtünk annak, amit 15 évvel ezelőtt mondott nekünk, bár időnként úgy tűnt számunkra, hogy ez egy nagyon nagy és nehéz kihívás.

Ennek a kérésnek az is az oka, hogy a Szűzanyának el kell végeznie egy feladatot az augusztus 24-i és 25-i jelenései alkalmával, mielőtt a Közel-Keletre utaznánk. Megnyitotta Aurora, az aurorai Mária Központ kapuit, hogy mindannyian elvégezhessük ezt a feladatot az Isteni Anyával együtt.

Az Isteni Anya azt mondta nekünk, hogy ebben az időben Dél-Amerikának különleges segítségre van szüksége, tekintettel arra, amit a Hierarchia figyelemmel kísér Dél- és Közép-Amerikában. Ez előkészíti feladatunkat a Közel-Keleten, és hát engedelmességgel és végtelen hálával megyünk oda.

Ez minden, amit meg akartam osztani veletek az Isteni Anya kérésére. Ahogy mondta nekünk, adjunk hálát.

Isteni Anya, hálát adunk Neked mindazért, amit adsz nekünk.

Urunk, tisztelünk Téged ezen a találkozón.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2022. augusztus 13., szombat

Jelenések
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Gyermekeim!

Nem felejthetitek el, hogy Amerika az Új Emberiség bölcsője, ez az Új Föld megjelenésének a földje. Ezért térünk vissza, a Három Szent Szív; mert nemcsak Amerikának, hanem az egész világnak is szüksége van rá.

Mostantól pedig Szívem mélyéből köszönöm mindazoknak, akik lehetővé teszik ezeket a Szent Találkozásokat Brazíliában, Uruguayban és Argentínában. El sem tudjátok képzelni, mit érez a Szívem, amikor megtudom, hogy Szeretett Fiam visszatér Argentínába, és hogy a Három Szent Szív egy új Fénypontot alapít a Föld felszínén, a Teremtés Szentélyének Mária Központján keresztül.

Ez azt jelenti, hogy a Szellemi Világegyetem ajtaja végre megnyílik a bolygó ezen részén; és hogy az Angyalok, akik elkísérnek Engem és szolgálnak Engem a Mária Központokon keresztül, szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy lehetővé váljon a Teremtés Szentélye Mária Központjának a kifejeződése.

Szívemben mindig az volt, hogy teljesítsem annak a helynek az áldását és felszentelését, amely teljesen megnyílt, hogy válaszoljon a Mennyei Anya hívására. És főleg ez a hívás rezonált és visszhangzott minden olyan szívben, amely hittel és kitartással lehetővé tette a Mária Központ fizikai megnyilvánulását.

Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy az általatok ismert Élővilág esszenciája, valamint az Elementáris és Dévikus világ rendelkezik majd a Mária Központ nagy mennyei kapujával, hogy befogadhassák és szellemileg üdvözöljék, és hogy következésképpen az egész világ Elementáris és Dévikus világának legyen helye ebben a Munkában, éppúgy, mint a Fényközösségekben, hogy megélhessék a helyreállítás és a gyógyulás folyamatát, amely ismeretlen, rejtett és láthatatlan.

És tudjátok, mi teszi mindezt lehetővé?

Az Ezer Üdvözlégy Mária imádkozása a Mária Központokban. Mert nemcsak az emberiségen és a bolygón munkálkodunk minden egyes őszinte szív által elmondott ima által, hanem az Élővilágon is, amely oly sokat szenved és kínlódik ebben az időben.

A Teremtés Szentélye Mária Központjának a felszentelése után végre megkapják a megérdemelt teret, hogy elvigyék őket a világegyetem más helyeire, hogy az Élővilág minden lélekcsoportja helyre jöhessen és meggyógyulhasson, elnyerhesse a megváltást és helyreállhasson.

Mert amikor visszatér a Fiam a világba, nem csak az Emberiségért jön el, hanem a Teremtés egész Élővilágáért. A bolygó megtisztulása után elhozza a meggyógyult és megváltott elementáris és dévikus világot a Földre, amikor a bolygó elnyeri a megváltást és megújul.

Az elementáris és dévikus világ, amelyet a Mária Központ kapuján keresztül fogadnak majd, valamint a világ többi Mária Központja és Szentélye lehetőséget kap arra, hogy soha sem látott új fajokkal, formákkal és kifejezésekkel népesítsék be újra a bolygót.

Ebben a pillanatban, amely annyira fontos az emberiség és a világegyetem számára, amikor az Új Föld és az Új Emberiség felbukkan, sokan közületek, akik jelen lesztek ezen az eseményen, tudatosan emlékezni fogtok mindarra, amit a Hierarchia Munkájának a kifejezésére tett erőfeszítés és az ebbe belefektetett idő jelentett a Föld felszínén, és mindenekelőtt a konkretizálására irányuló erőfeszítés a lelkek és a tudatos szívek egysége által, amelyek hallgatnak a mennyei hívásra és válaszolnak rá.

Emiatt ez a pillanat, amit megéltek, betetőző, ez egy olyan pillanat, amikor egy történetet újra lehet írni, a szeretet történetét a szívetekben, a megváltás történetét a szívetekben, amelyre Fiamnak szüksége van ahhoz, hogy igazolja Isten előtt a világ tévedésein túl azt, amelyet Neki kell alapvetően újjáépítenie ebben az emberiségben.

Dél-Amerikába való visszatérésünk egyik oka az, amit elmagyaráztam nektek. Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy ez nem csak egy újabb találkozás, hanem egy egyedülálló pillanat lesz, amelyben gyermekeim és az Élővilág is lehetőséget kap arra, hogy a Teremtés Szentélye Mária Központjának kapuján keresztül elérje a belső gyógyulást.

És a Hierarchia számára Aurora kiegészíti ezt a feladatot Brazília déli részén; mert Aurora Királysága tudata által magába fogja foglalni Dél-Amerikát vagy akár az óceánokat is, hogy megpróbálja stabilizálni és egyensúlyba hozni az emberiség pszichés zavarát, különösen azt a zavart, amelyben sok latin-amerikai nemzet él ma, ahol a lelkek nem látnak a jövőbe, és új reményt sem képesek találni.

Ezért tesszük ezt a nagy mozgalmat értetek és testvéreitekért szerte a világon, ahogy hamarosan a Közel-Keletért és Észak-Afrikáért, és valamikor a Távol-Keletért is megtesszük.

Nagyon fontos számotokra, Gyermekeim, hogy az elmétekben, de főleg a szívetekben ne legyenek különbségek vagy megosztottságok, értékítéletek arról, hogy mit tesz a Hierarchia a bolygón, vagy hol tud most cselekedni vagy beavatkozni. Mert ha nem lennék itt ezen a napon, nem tudnám megindokolni azt, amit  tennem kell a Felsőbbrendű Törvények előtt, a világ tévedései, a szívek közömbössége és az egész világon elterjedt büntetlenség előtt.

Meg kell tanulnotok, már meg kellett volna tanulnotok, hogy a Hierarchia nyomdokain járjatok, és e világegyetem polgárainak érezzétek magatokat, ahogy az egész Hierarchia e Szidereális Világegyetem polgárának érzi magát.

Ez lehetővé teszi számotokra, gyermekeim, hogy egyetemes módon értsétek meg a Célt, és ne egyénileg értsétek meg a Célt; mert amíg ez a magatartásotok, távol lesztek Tőlünk, és ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk benneteket továbbra is, vagy hogy nem bocsátunk meg nektek, mert Fiam szeretett benneteket, és megbocsátott nektek a Kereszten, emlékeztek?

Emlékeztek, mit mondott Fiam a Kereszten?

Ez ugyanaz, amit ma teszek értetek, hogy belsőleg növekedhessetek és érhessetek, tudván, hogy sok a tennivaló, tudván, hogy sok mindennek meg kell felelni, és hogy sok mindent kell megvalósítani.

Mindannyiótoknak ez a sorsa: megvalósítani az Isteni és Szellemi Hierarchia Terveit; mert ez az egész emberiségre vonatkozik, és nem csak a számotokra, mindazokra vonatkozik, akiknek nincs meg ez a Kegyelmük és Irgalmuk, amely nektek megvan, hogy ma Velem lehettek.

Amikor sokan közületek érzik a késztetést a szolgálatra Afrikában, emlékezni fogtok erre a napra, emlékezni fogtok rá saját magatoktól, és biztosítalak benneteket, hogy szégyellni fogjátok magatokat, amiért annyi mindent kaptatok, és nem értetettetek meg semmit, amint látjátok a valódi nyomorúságot és a valódi szegénységet egy olyan kontinensen, mint Afrika, amely évezredek óta szenved a gonosz miatt.

És még ha ez meg is történik, Fiam sokkal jobban fel fogja szabadítani Afrikát, mint bármilyen más helyet az utóbbi időben, mert amikor fizikailag visszatér, sok ellenséges és nehéz helyzet spontán módon eltűnik, mert saját súlyuk miatt leesnek.

Csak Fiam Jelenléte a világba való visszatérése során fogja felszabadítani a lelkeket, széttöri a láncokat, széttöri a bilincseket, és a lelkek képesek lesznek megpillantani Krisztus Visszatérését, ahogyan megjövendölték.

Mint az az Anya, Aki szeret titeket, mint az az Anya, aki támogat semmi ellenszolgáltatás nélkül, így elmélkedem, hogy tudatosan fejlődhessetek, és augusztus 8-tól kezdve, amelyet Velünk együtt éltetek át, többé ne engedjétek meg magatoknak még egy napig sem, hogy igazoljátok magatokat; mert ez, gyermekeim, nem igazságos a törvény előtt, és nem szükséges, hogy szenvedjetek, mert a szenvedés már meghaladja a világot.

Mélységesen hálásnak, értelmesnek, becsületesnek és irgalmasnak kell lennetek; mert egyikőtök sem tudná felmérni ebben a pillanatban, sem más pillanatban azt, hogy mit jelent az a Kegyelem, amelyet ebben az elmúlt tizenöt évben kaptatok.

Ezért tegyétek meg továbbra is a lépéseket hittel, harag és bűntudat nélkül. Már képesek vagytok arra, hogy elhagyjátok azt a pontot, ahol abbahagytátok, és tudjátok, hogy nem csak a Kezem nyújtom felétek, hanem Fiam Szíve is nyitva áll előttetek, ahogy nyitva volt és mindig nyitva is lesz, hogy érezhessétek mérhetetlen Szeretetét.

Szükségem van arra, hogy világosan megértsétek azt, amit mondok, és ne értelmezzétek, mert Szavainkat a szívetekben kell tartani, és nem máshol. A szent átalakulás a gyermekeim szívében megy végbe, mert gyermekeim szíve intuíció, bölcsesség, érzés és hit.

Engedjétek meg a szíveteknek, hogy kormányozzon, hogy a lelketek egy napon uralkodhasson, és a lelketek vezethessen és irányíthasson titeket a Szeretett Fiammal való szent találkozás felé, hogy megélhessétek mindannak a szent közlését, amit Neki és Nekem meg kell valósítani a világban ezeknek az időknek a végén.

Nemcsak a Hierarchia által áldott és irányított szellemi család részének kell éreznetek magatokat, amely nem nyugszik vagy nem áll meg annak ellenére, ami a világban történik; hanem egy univerzális családnak kell éreznetek magatokat, amely képes befogadni a Teremtés Forrásának attribútumait, amelyek részei lesznek az Új Föld megjelenésének.

Őrizzétek meg ezeket a szavakat főleg a szívetekben, ne törekedjetek arra, hogy megértsétek, hanem fogadjátok el őket, tudván, hogy amit mondok nektek, az olyasmi, amit a szellemetek fog megtapasztalni az elkövetkező időkben, amikor elérkezik az Új Emberiség nagy pillanata.

Gyermekeim, elgondolkodtatok-e valaha azon, hogy valóban akartok-e az Új Föld részesei lenni?

Mit jelent az a számotokra, hogy még itt vagyunk, megjelenünk, szólunk a világhoz és kiárasztjuk Kegyelmünket az összes szívre?

Amit képvisel, gyermekeim, annak látható jele, hogy arra választottak titeket, hogy egy Új Emberiség tagjai legyetek, amelynek először bennetek kell megszületnie, hogy később megszülethessen a világban, egy megváltott és meggyógyított világban, amely elnyerte a bocsánatot és a sötétségtől való megszabadulást.

Az elmúlt két évi megszorítások és sokak gyötrelme után a Szent Szívek ismét a szellem útján jelzik minden egyes Lépésüket ezen emberiség számára, hogy újra érezhessétek, hogy mindig veletek vagyunk és nem távolodtunk el, hogy mindig ott vagyunk, abban a szívben és abban a lélekben, amely megnyílik a befogadásunkra, a Szentségekkel való élés és a szív szent imája által.

Azt kívánom, hogy ami Camboriúban fog történni, a Teremtés Szentélyének a Mária Központján keresztül, azt kívánom, hogy ami az aurorai Mária Központban fog történni, és ami később Buenos Aires városában fog történni Szeretett Fiam Jelenlétében, minden argentin számára legyen az ünneplés pillanata és az igazi öröm, a viszontlátás öröme, amiért közel lehettek Hozzánk, és Mi közelebb lehetünk hozzátok, hogy közel lehessünk a világban élő összes gyermekemhez, akiknek nagyon szükségük van a Szeretetre, a Fényre és a Megváltásra.

Mielőtt visszavonulnék ettől a hosszú naptól, amelyet a Szent Szívekkel éltetek meg, mielőtt Fiammal és Férjemmel, Szent Józseffel együtt felkészülnénk, és mielőtt megáldanám azokat, akik Mária gyermekeiként oda akarják magukat szentelni magukat, szeretnék szólni Viviana Walsh leányomhoz, és szeretném elmondani  neki, hogy vele vagyok, és szenvedésének minden szakaszában vele voltam, hogy Isten elfogadta gyötrelmét és bánatát, hogy egész Argentínán segítsen, hogy Argentína továbbra is Krisztus visszatérésének a bölcsője maradjon, mivel Fiam nem gondolta meg Magát.

De annak ellenére, hogy Argentína erős hajótörést él át, és annak ellenére, hogy a hajó úgy néz ki, mintha elsüllyedne, higgyetek, és menjetek tovább, nem csak magatokért, hanem minden argentinaiért, gyermekeimért, és ne feledjétek, hogy Fiam benne van a csónakban, és hogy egy igazi Mester csak akkor avatkozik be, amikor a legkevésbé várják tőle, hogy mindenkit megszabadítson a rabszolgaságtól, amelyben él.

Emiatt Viviana, drága leányom, Fiam kérésére ma lélekben fel vagy kenve, de testben és lélekben egy pap fog felkenni; mert Argentínába megyek pap fiaim révén, hogy újra egyesüljünk, amelyet a szíved érezni fog. Ma Fiam felemel, a karjaidnál fogva fenntart, tudván, hogy a névtelenül átélt megpróbáltatások után újjászülethetsz.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Jöhetnek azok, akik Mária gyermekeiként szentelik oda magukat, és a Felszentelés Himnuszát hallgatva felkészülünk az áldás pillanatára, de az Isteni Hierarchiának való igaz hálaadás pillanatára is mindenért, amit fáradhatatlanul és örökké nekünk ajándékoz, mindazért, amit ránk bíz Isten Tervének megvalósításában a Földön.

Együtt fogunk imádkozni azokkal a testvérekkel, akik ma odaszentelik magukat, egyszer elmondjuk az Egyetemes Anyához intézett imát, hogy az Isteni Anya Tulajdonságain keresztül hajtsuk végre a felszentelés pillanatát.
 

Ima: Egyetemes Anya
 

Gyermekeimként szentellek oda benneteket, mert mindig az Én gyermekeim vagytok, Mária gyermekei.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek Békével.

Most minden gyermekemmel, akik elkötelezik magukat, hogy elkísérjék a Szent Szíveket Dél-Amerikán keresztül, ott fogunk találkozni, hogy újra közösségben legyünk Istennel, az Ő Irgalmával, Megbocsátásával és Megbékélésével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

2022. augusztus 25., csütörtök

Jelenések
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Amikor a Hierarchia jelen van, néhány szerencsétlen helyzet nem valósul meg a felszínen, mert a Hierarchia Jelenléte megakadályozza ezt; és még inkább feloldódnak ezek a helyzetek, amikor a lelkek és a szívek csatlakoznak Hozzám ebben a javaslatban, még ha ismeretlennek is tűnik, még ha nehezen is érthető.

Emiatt a Hierarchia számít a szolgálókra, számít az imádkozókra, azokra, akik nyitottak arra, hogy kövessék azokat a lépéseket, amelyeket a Hierarchia meghatároz ezekben az időkben.

Bár külsőleg úgy tűnik, hogy az idő ugyanaz, mint régen. Azt mondom nektek, gyermekeim, legyetek óvatosak, nehogy megtévesszenek,  legyen éber és figyelmes a szívetek azokra a jelekre, amelyeket a Hierarchia ad ebben a ciklusban, azokra a jelekre, amelyek megpróbálnak sok helyzetet elkerülni a nemzetekben, amelyek ismeretlenek mindenki számára.

Ezért van itt a Hierarchia, nem lenne más oka, hogy itt legyen ebben a bolygópillanatban és ebben a ciklusban. Emiatt az Örökkévaló Atya számít mindazokra, akik következetesek, azokra, akiknek tudniuk kell, hogyan kell válaszolniuk az Atya hívására, és így tanulnak, ahogy ennek a bolygónak és az emberiségnek a Hierarchiája tanul, tudván, hogy mindenek előtt létezik egy tökéletes Terv, amelyet teljesíteni kell, és a Terv ezen részének először bennetek kell teljesülnie, hogy később beteljesüljön a világban.

Ily módon a Hierarchia kinyitja Szíve ajtaját, hogy bemehessetek, azzal a küldetéssel, hogy úgy érezzetek és gondoljatok, ahogy a Hierarchia érez és gondol; hogy megtanuljatok az Állandóság Törvényében élni, mert a Terv nem statikus, a Terv nem a tehetetlenség törvényén alapul, hanem a Terv dinamikus ebben az utolsó ciklusban, mert rengeteg szükség és vészhelyzet van, hogy az az idő, amikor itt vagyok veletek, nem lenne elég ahhoz, hogy elmagyarázzam nektek.

De a Szellemi Hierarchia sok mindent felölelhet, a Szellemi Hierarchia a bolygó és az emberiség számos helyzetét képes ellátni. Gondoljatok ebben a pillanatban mindarra, ami a Föld különböző pontjain történik, miközben a Hierarchia itt van, és beszél hozzátok, miközben a Hierarchia itt van, és továbbítja nektek az impulzusait.

Vajon hány tudat szenved ebben a pillanatban éhségtől, háborúktól, üldözéstől, migrációtól, halálos betegségektől és rendkívül kemény megpróbáltatásoktól?

Vajon hányan vannak távol Isten Kegyelmétől?

És ti, gyermekeim, képesek vagytok-e felfogni és értékelni azt a kegyelmet, amely rajtatok van, és hogy annak ellenére, amit az elmúlt években éltetek, a Kegyelem nem távolodott el tőletek, nem távolodott el a szívetektől?

Tanuljátok meg értékelni azt, amit a Szellemi Hierarchia ad nektek, mert soha sem adunk nektek anyagi kincseket. Nem ez a küldetése a Hierarchiának, e Szidereális Világegyetem egyetlen hierarchiájának sem. A kincsek, amelyeket rátok hagyhatunk, belsőek, felbecsülhetetlen ajándékok, amelyek nemcsak életeteket változtatják meg, hanem tudatotokat is arra a helyre helyezik, ahol mindig is lennie kellett volna.

Ezért gondolkozzatok el egy pillanatra, mennyit haladtatok ezen az egyetemes pályán; hány ajtón kopogtattatok, várva, hogy kinyíljanak. De ne feledjétek, hogy csak egy ajtó van, amely mindig kinyílik, ez az, amelyről az egész világ megfeledkezik ebben az időben; elfelejt bekopogtatni Isten Szíve Ajtaján, hogy belépjen az Ő Örök Királyságába, az Ajándékok, a Kegyelmek és az Irgalmasság Örök Birodalmába, a felbecsülhetetlen és kimeríthetetlen kincsek országába, amelyeket emberi szem nem tud értékelni vagy méltányolni, de a lélek, aki valóban imádkozik a szívetekkel, igenis tudja értékelni és méltányolni.

Ezért most arra hívlak benneteket, hogy ne pazaroljátok el a Hierarchia kincseit, ahogy egyesek tudatlanul és következetlenül tették.

Egyedülállóak azok a lehetőségek, amelyeket mindenkinek megadunk. Egyedülállóak lesznek azok az ajtók, amelyeket kinyitunk ebben a végső időben; mert a Menny és a föld elmúlik, de Fiam Igéje mindig rejtve marad az átalakulásra nyitott szívben, rejtve a Krisztus Igéjére szomjazó szívben, rejtve abban a szívben, amely nem fél az átalakulástól, rejtve abban a szívben, amely nem fél igent mondani az ismeretlenre, amelyet nem érinthetsz meg és nem láthatsz, amely az Anyagtalan Világegyetemben rejtőzködik.

Ezért méltányoljátok a szellemeteket, ismerjétek fel belső templomotok létezését, ismerjétek fel a belső világegyetem létezését, és lássátok, hogyan szenvednek a földi férfiak és nők, hogyan szakadnak el az istenitől, depresszióban vagy őrületben, mert nem sikerül nekik egyesülni a lelkükkel.

De mi mást tehetünk még, hogy ez megoldódjon, hogy az egész világ érzékelje, hogy Armageddon ideje van, és hogy az Egyetemes Törvények jobban be fognak teljesülni, mint valaha?

Ezért hozzátok összhangba a gondolkodásotokat, hozzátok összhangba az érzéseiteket. Legyetek következetesek a szeretet és szolgálat munkájával; és biztosítalak benneteket, gyermekeim, Krisztus nevében, hogy védelmetek lesz saját magatoktól; mert ellenségem, mindenki nagy ellensége, soha sem fogja elérni azt, ami Isteni és Örökkévaló. Azon dolgozik, ami világi, alacsony és sebezhető.

Emeljétek fel a tudatotokat, emeljétek fel a rezgéseiteket, és ennek biztos hídja mindig az ima lesz. Amikor abbahagyjátok az imádkozást, megszakad a kapcsolatotok. Amikor abbahagyjátok a szolgálatot, kétségbeestek, és nem Isten lesz a hibás.

Legyetek képesek megalázkodni és felismerni saját magatokat, mert ha valaki nem teszi meg, vajon a világ meg fogja-e tenni?

Ki fogja megigazítani az Atya előtt a máig elkövetett tévedéseket?

Ki lesz képes fenntartani a háború és a vérontás bűnét a világban? Tudván, hogy több mint kétezer éve a Szívünkön keresztül kísérjük minden lépéseteket és megpróbáltatásaitokat.

Itt az érettség ideje. A gyerekek iskolája már régen befejeződött. Itt az ideje, hogy felvállaljátok Velünk együtt a bolygó helyzetét. Itt az ideje, hogy a legjobbat kovácsoljátok ki magatokban, amire Fiamnak szüksége van ahhoz, hogy beteljesítse Visszatérését.

Szavaink többé nem költészet. Szavaink már megerősítések, az idők végének utolsó megerősítései.

Ezért itt az ideje, hogy belsőleg növekedjetek. Eljött az elszánt és nem langyos apostolok ideje. Itt az ideje, hogy kiálljatok Fiam mellett; mert a világ nem adhatja meg magát, az abortusz nem győzhet, a papok bűne nem győzhet; mert mindez erősíti a büntetlenséget, az igazságtalanságot és azt, amit ti balszerencsének neveztek.

Ne feledjétek, hogy mindig lesz helyetek a Hierarchia Szívében, még azoknak is, akik visszafejlődtek, akik elfelejtették Krisztus iránti elkötelezettségüket. Mindezeken túl, Fiam megbocsátott nekik, ahogy a Kereszt tetején is megbocsátott nekik. Nemcsak megbocsátott mindazoknak, akik több mint kétezer évvel ezelőtt megbántották és megalázták, hanem mindannyiótokért odaadta Magát a jelenig és a Föld utolsó napjáig.

Emiatt Isten Könyve ebben a pillanatban nyitva van, és megállította Kezét, abbahagyta az írást, és azt várja, hogy a lelkek legyenek azok, akik megírják az emberiség új történetét.

Ne legyetek szórakozottak, amikor beszélek hozzátok, mert ma csak arra van engedélyem, hogy elmondhassam ezeket a dolgokat. Tudjátok, hogy Anyátokként, az emberiség Anyjaként a végsőkig megyek, amíg el nem érem azt, amire szükségem van gyermekeim megváltásához és megtéréséhez.

Tehát álljatok meg és gondoljátok át, amit nem sokkal ezelőtt mondtam nektek: Isten leállította a tollat és abbahagyta az írást.

Melyik lélek ajánlja fel magát arra, hogy megírja a világ megváltását?

Melyik szív fog jelentkezni azért, hogy ne semmisüljön meg a világ és a terv?

Melyik tudat adja az életét azért, hogy Krisztus visszatéréséről tanúskodjon, amely nagyon közel van?

A Mennyei Atya beszél Rajtam keresztül, és ez nem hasonlat. Mindenkihez szól, ahogy Izrael népéhez is szólt; mert arra törekszik, hogy szent népe ne csak továbbra is szeresse Őt, hanem hogy része legyen Királyságának, a Mennyei Királyságnak, amelynek le kell szállnia a Földre az Úr Szent Visszatérésekor.

Azért jön, hogy megkeresse a végső idők apostolait.

Gyermekek, ez nem romantikus, ez valami konkrét dolog, amit Fiamnak a saját Szemével kell látnia, és ti mindenkinél jobban tudjátok, mit kell adnotok Neki.

Mire vártok, hogy megtegyétek a lépést?

Fiam szomjazik, hogy imádják Őt azokért, akik szentségtörést végeznek Oltárán, és sértésekkel és bűnökkel szúrják át a Szívét.

Kik lesznek azok a lelkek, akik megvigasztalják Őt örök bizalmuk és szolgálatuk által?

Ez lehetővé teszi, hogy Isten Keze folytassa az új történelem írását. Ez békét ad a világnak, azt a békét, amelyet megsértettek, azt a szeretetet a szívekbe, amelyet áthágtak, mivel a büntetlenség sok nemzetet hagyott rabszolgaságban.

A Fiam mindenkinél jobban tudja, hogy ennek hamarosan vége kell hogy legyen.

Ha kétezer évvel ezelőtt közöttetek járt, és szívében hordozta a barátaival és társaival való együttlét élményét, hányan láttátok Őt prédikálni? Emlékeztek?

Hányan voltak közületek a csodái tanúi?

Hányan mentek el a sírhoz, hogy imádják Őt, tudván, hogy Ő a Messiás?

Most ismét elküld Engem a világba, ahogyan az apostolait is elküldte prédikálni a Földre.

Hevesen vágyik arra, hogy a lelkek ne legyenek többé az Ő stigmái, hanem azt akarja, hogy a lelkek legyenek a szívéből fakadó öröm, és hogy képesek legyenek megérteni, hogy egy Tervnek be kell teljesülnie, és amíg ez meg nem történik, Hangunk nem marad csendben sem ezen a helyen, sem máshol.

Ezért Én vagyok az Ő Szolgája és Rabszolgája, Aki továbbra is megjelenik az idők során, hogy figyelmeztesse a világot arra az időszakra, amelyen most kel át és amelyben szenved.

Zsigereink tele vannak Irgalmassággal. Isten kegyelme kering a vérünkben.

Kinek jutott eszébe ma elmenni a Szökőkúthoz inni? Ezt felejti el az emberiség.

Hogyan lehet megindokolni annyi hibát a Törvény előtt? Még azok hibáit is, akiket Fiam kiemelt, és hátat fordítottak Neki.

De ne feledjétek, hogy Ő nem Bíróként jön; Úgy jön el, mint a Felszabadítótok, mint a királyok Királya, mint a megdicsőült Krisztus.

Most pedig engedjétek, hogy Szavaim eljussanak lényetek legbensőbb részéig, hogy gondozhassátok a magvakat a szívetekben, mert biztosítalak benneteket, hogy szükségetek lesz rájuk, amikor ezek a magvak kicsíráznak, és akkor ajánljátok fel újra az Örök Atyának, az áldozaton és a szívek szeretetén keresztül.

Ha a fegyverek nem állnak le, a végén megtörténik az, amit annyira szerettem volna elkerülni Fatimában: egy pusztító Világháború.

Könnyeim most maga a Rózsafüzér az ártatlanokért, nemcsak az ukrajnai háborúért, hanem azokért a háborúkért is, amelyeket az emberek rejtegetnek olyan helyeken, mint Afrikában vagy a Közel-Keleten, hogy senki se tudjon a büntetlenségről.

De az Örökkévaló Atya Lábánál ajánlom fel Kegyelmemet és Szívemet mindazokért, akiket bántalmaznak, akik alávetettek és akiket üldöznek a háborúkban.

Most pedig hagyom, hogy meditáljatok azon, amit mondtam nektek; mert ahogy mondtam nektek, gyermekeim, itt az ideje a belső növekedésnek.

És az új Gyermekeim felszentelése során szeretném, ha tudnátok, hogy az elkötelezettség, amelyet ma fogtok átélni, a tudatosság azon  szintjén lesz, amelyet bemutattam nektek. Ezért tisztában kell lennetek azzal, hogy mit fogtok tenni, mert Fiam a neveteken fog szólítani, hogy emlékeztessen arra, hogy mire köteleztétek el magatokat ezen a felszentelésen keresztül.

Arra szeretném kérni gyermekeimet, hogy ebben a Munkában ne foglalkozzanak a világ dolgaival, mert nem lesznek következetesek azzal, amit kaptak és átéltek. Nincs itt annak az ideje, hogy konfliktusba kerüljetek egymással, ideológiákért, hiedelmekért vagy fogalmakért, a Fiamnak nincs így szüksége rátok. Ne teremtsetek feltételt ahhoz, hogy ellenfelem megfertőzze ezt a Munkát, mert Én nem fogok tudni közbenjárni.

Legyetek következetesek és egyesüljetek mindabban, amelyet oly sok erőfeszítéssel megtanítottunk.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Azt kérdezi az Anya, hogy megértettétek-e.
 

A jelenlévők azt válaszolják: igen!
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Azt mondta: köszönöm!
 

Nem azért jöttem, hogy az Igazságosság iskoláját mutassam be nektek, hanem azért, hogy bemutassam nektek a Szeretet iskoláját, mert a szívetek már készen áll arra, hogy meghallgassa ezeket a dolgokat, és saját magától is felismerje, hogy ha hagyja, hogy a világ dolgai elsodorják, akkor eltávolodik utunktól.

Legyetek intelligensek az imán keresztül, és kitartóak lesztek, olyanok, amilyenekre szüksége van a Fiamnak. Ezért vagyok itt, és az Anyátok vagyok, Krisztus apostolainak Anyja.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mária gyermekei közelebb jöhetnek.
 

Ma nem énekeljük a Felszentelés Himnuszát; ma a belső megszentelés himnuszát kérem tőletek, a Hierarchiával való őszinte és becsületes megerősítés útján. Erre van szüksége a Fiamnak.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Közelebb jöhettek és letérdelhettek.
 

Szeretném, ha annyiszor élnétek újra ezt az Üzenetet, ahányszor csak kell; mert amikor egyedül vagytok, nyugodtan és csendben, a tudatotok még jobban kitágul, és Üzenetemen keresztül eljuttok mindannak a lényegéhez, amit el akartam nektek mondani.

Soha se felejtsétek el, hogy mindent, amit mondok, és mindent, amit mondtam az évszázadok során, szeretetből tettem, csak szeretetből, a ti javatokra, a fejlődésetekért, a felébredésetekért.

Azzal a felhatalmazással, amelyet Krisztus adott Nekem, az Ő Szeretete, Bölcsessége és Igazsága nevében a bolygó e csúcspontján, amikor Szívem megnyílik, hogy kiárassza a kegyelmet, amelyre szükségetek van, Legszentebb Anyátok, Szűz Mária, a Menny és a Föld királynője, a lelkek és a szívek Őrzője, gyermekeimként áldalak meg benneteket, szellemi gyermekeimként, akik mától megtanulják Krisztust szolgálni: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nos, azt kívánom, hogy ezzel a meditációval, amelyet tudatosságotok növekedésére ajánlottam fel, fel tudjuk emelni ezt a belső ajánlatot a Szellemi Közösségen keresztül, hogy az Eucharisztia által elmélyülhessetek mindenben, amire az Atya kért Engem, hogy mondjam el.

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a találkozót.

Tudjátok, hogy Aurora mindig a Szívemben van, ahogy mindegyikőtök a Szívemben van.

És köszönetet mondok mindazoknak, akik következetesen segítenek a Hierarchia munkájának megnyilvánulásában, a Zarándoklat a Békéért új szakaszában a békéért a szívekben, a békéért a családokban, a békéért a bűnösökben, a békéért a nemzetekben, a békéért az egész világon.

Boldogan távozom innen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT