2022. április 30., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Lábam ismét megérinti Fatima áldott földjét, hogy eloszlassa a távoli Európában uralkodó sötétséget.

Ismét eljövök, hogy veletek legyek, hogy hallgassatok a Fájdalmas Anya hangjára, aki a békéért és a háború végéért kiált.

Elhozom a Szívemben az Isteni Cél szent lángját, hogy az alvó lelkek ráébredjenek arra a valóságra, hogy tegyenek valamit a szenvedőkért és a védtelenekért.

Én vagyok a Hajnal Fénye. Én vagyok az, aki fel tud virradni abban a szívben, amely megnyílik, hogy felismerjen Engem Mennyei Anyjaként.

Kedves gyermekeim, most kezdődik a nagy szolgálat és a legnagyobb erőfeszítések szakasza Európában, Afrikában és a Közel-Keleten, hogy az egyenlőtlenség kiegyensúlyozottá váljon, és a szegények legszegényebbjei megkapják a megérdemelt méltóság Kegyelmét.

Ezért az Istenség belép a leginkább rászoruló terekre; de az Istenség a Szentlélek által is párbeszédet fog folytatni azokkal a szívekkel, amelyeknek fel kell ébredniük az igazságra és a jóságra.

Én, mint a menekültek és az elhagyottak Anyja, minden egyes misszionáriusi szív mellett fogok imádkozni, amely felajánlja magát Fiam nevében, hogy igazságot és emberi méltóságot vonzzon a világba.

Emiatt kérem, hogy mindazokban tudatosuljon ez, akik távolról kísérik az északi féltekén végbemenő jótékonysági munkákat és a békés párbeszédet, mert eljött az idő, hogy minden imádkozó felelősséget érezzen a Tervért. Krisztus visszatérésének beteljesedését, mindenáron, ebben az emberiségben.

Imádkozzunk minden nap, és tegyük a szívünkbe ezeket a szándékokat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

2022. április 24., vasárnap

Imavirrasztások
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből jövök, erre a helyre, hogy újra megnyissam a szívek, a sebzett, elhagyott és elfeledett szívek ajtaját.

Emiatt itt vagyok ma este, a Mária-Központ felett és minden egyes gyermekemmel. A távolságokon túl mindegyikőtökkel együtt vagyok, és hálás vagyok ezért a pillanatért, amikor találkoztok Velem, egyesítve Szívemet a szívetekkel, hogy az Atya Kegyelme, a Fiú ígéretei és a Szentlélek késztetései leszálljanak az emberiségre, erre a bolgóra.

Szeretett gyermekeim, azért is mondok köszönetet nektek a Kegyelem és az Irgalom mai estéjén  minden imáért, amelyet Szívemnek ajánlottatok, és megígérem, hogy minden szándékotok, minden őszinte és becsületes könyörgésetek a Teremtő Lába elé kerül, hogy Isten Anyja és mindenek Anyja közbenjárhasson ezért az emberiségért, ahogy ezen a napon tette, ezen az imatalálkozón keresztül, a legjobbanszenvedő helyeken, a legsötétebb helyeken, ahol lelkek ezrei nem láthatják Isten Fényét, ahol lelkek ezrei nem hisznek már az Atya Szeretetében, mert elvették hitüket, sok szívből kitörölték a reményt, azoknak a szívéből, akik a világ konfliktusaiban, üldöztetésben és háborúban élnek.

De a reményem irántatok szilárd, ez egy feloldhatatlan remény, mert Édesanyátok mindig el fog jönni, hogy találkozzon veletek, mindazok ellenére, ami történik; mert amikor találkozom veletek, azért jövök, hogy előkészítsem szíveteket Fiam Visszatérésére, egy olyan Visszatérésre, amely nagyon közel van, közelebb, mint gondolnátok, mint amilyennek látszik.

Ezért imáitokon, szolgálatotokon keresztül folytassátok a hit terjesztését, és ne csak magatokban erősítsétek a hitet, hanem testvéreitekben is, azokban, akik már nem hisznek az Új Földben, mert az Új Föld is nagyon közel van, közel van ahhoz, hogy megszülessen a földi férfiak és nők szívében, azokban, akik egyszerűséggel követik Isten parancsolatait, és akik nem felejtik el, hogy a parancsolatokon keresztül megismerhetik Isten Törvényeit.

Arra kérlek benneteket, hogy hallgassátok meg Isten Igéjét, egy olyan Igét, amely nem vész kárba, egy olyan Üzenetet, amely nem halványul el, egy olyan impulzust, amelyet Szívem hoz az összes lakóhelyetek, az összes lény részére, egy nagyobb cél érdekében, hogy tudatában legyetekés részt vegyetek Krisztus visszatérésének előkészítésében, mert ahogy Ő mondta nektek, szüksége lesz arra, hogy Lábát elhelyezze azokon a helyeken, amelyek felkészültek arra, hogy befogadják Őt; mert ezeken a helyeken, mint ez is, vissza fog térni, hogy elhozza nektek az Ő Igéjét, nem csak a Megváltás Igéjét, hanem a Szeretet Igéjét is; mert amikor csak halljátok a Hangját, és látjátok a Szavakat, amelyek az Ő Ajkáról hangzanak, akkor minden átalakul, minden elnyeri a megváltást.

Nemcsak abban a reményben vagyok itt, hogy mindannyian elkísértek Engem a Mária-Központok újranyitásában, hanem abban is, hogy elkísértek Engem abban a feladatban, amelyet a Mennyei Édesanyának Fiával együtt kell majd elvégeznie az északi féltekén, beleértve Afrikát is.

Ezért mostantól kezdve Szívem mindannyiótokat arra hív, hogy jelentkezzetek a nagy szolgálatra. Igen, jól halljátok, a nagyobb szolgálatra való jelentkezés azt jelenti, hogy mélyen megnyíltok, hogy együtt járjatok a Hierarchiával azokban a tervekben és célokban, amelyeket erre a ciklusra javasoltak.

Egy olyan tervről van szó, amelyet már kigondoltak, és amely már elkészült, egy olyan terv is, amely előkészíti Szeretett Fiam Visszatérését. Egy olyan terv, amely sok tudat javát fogja szolgálni, különösen a legkiszolgáltatottabbakét és alegelhagyatottabbakét, nemcsak Afrikában, hanem az egész világon.

Azért vagyok itt, hogy az apostolkodásra ösztönözzelek benneteket. A Fiam arra kért Engem, azért könyörgött Nekem, mert ezekben az időkben a végidők apostolainak meg kell jelenniük. Ez nem filozófia és nem is elmélet, hanem mindannyiótok számára valósággá kell, hogy váljon: nyitottnak, elérhetőnek és feltétel nélkülinek kell lennetek, hogy az Istenanya kérésére ott lehessetek, ahol szükséges vagy ahol a legsürgősebb.

Ezért hoztalak fel benneteket ennek a hegynek a tetejére; ezért kértelek benneteket, hogy felajánlást keszítsetek a Béke Kapujánál, mert a virágok, amelyeket a Lábamhoz helyeztetek, olyan Kegyelmek, amelyeket ma kiárasztok a világra, és különösen azokra a helyekre, ahol a remény, a fény és a szeretet már nem létezik.

Tudom, hogy nem fogjátok megérteni mindazt, amit ma mondok nektek, de ne aggódjatok, gyermekeim, rezonáljanak Szavaim belső világotokban, és fogadjátok Szavaimat hálával és nagy örömmel mindazokért, akik nem tudják megélni a hálát, mindazokért, akik nem ismerik a hálát, mindazokért, akik nem örömben élnek, hanem szenvedésben és káoszban.

De ti ma este, az egész emberiség és a bolygó nevében Kegyelmem alatt vagytok, az Én nagy Fényszférámban, ahol Isten Teremtő Célja létezik; olyan impulzusok, amelyeket tudatotokban és belső világotokban hagyok, hogy az Atya Akarata végigvonulhassonéleteteken, az az Akarat, amelyet Ő már előre látott mindannyiótok és testvéreitek számára.

Ezért örüljetek és szolgáljatok feltételek és szabályok nélkül. Adományozzatok a világ számára, hogy sok helyen enyhüljön a szenvedés.

Legyen a lábatok zarándokláb, legyen a kezetek a szolgálat, az önmegtagadás és a feltétel nélküli odaadás keze, hogy Isten szeretete visszatérjen a világba, különösen azokon a helyeken, ahol a szeretet elveszett.

Érje el ez a Szeretet a Teremtő fő Tervét, amely a családok, mert sok család nincs együtt, és sok családot szétválasztottak.

Ez a pillanat a világ családjaira is vonatkozik, hogy a szövetség a családokban ezekben az időkben is fennállhasson, és így létre jöhessen az Új Emberiség, amely nem lesz alávetve ezeknek a jelenlegi körülményeknek, hanem olyan szellemi család lesz, amely megismerheti Isten boldogságát, azt a boldogságot, amelyet kezdettől fogva, Ádámtól és Évától kezdve ígért nekik; azt a boldogságot, amelyet a világ bűnei és a gonoszság eltemetett.

De örüljetek, gyermekeim, mert Fiam ígérete megvan, a ti fogságotok, az emberiség fogsága végének ígérete.

Ma este megkapjátok azt a Kegyelmet, hogy Isten Irgalmasságában lehessetek, hogymegtanuljátok és tudjátok, hogy Isten Irgalma végtelen és legyőzhetetlen, és hogy az a lélek vagy az a szív, amelyik valódi bűnbánatot tart, meg fogja ismerni Isten Irgalmát a szívében.

Ma csak ennyit akartam mondani nektek. Kövessétek szorosan a Szent Szívek nyomdokát. Az az ígéretünk, hogy visszatérünk Afrikába, megvan, és arra törekszünk, hogy ez hamarosan, nagyon hamar megtörténjen; mert amikor ez megtörténik, szeretett gyermekeim, a szeretet és a gyógyulás ajtaja megnyílik Afrika számára.

Ma megköszönöm nektek, hogy Velem vagytok, és hogy ragyogóvá tettétek ezt a Figueirai Mária- Központot.

Figueira Szent Fája ismét nektek ajándékozza Isten Kegyelmének gyümölcseit, nemcsak a ti szíveteknek, hanem a világ összes szívének is, amely nyitott Szeretetemre, és hallgat Hívásomra.

Hálát adok nektek. Isten áldjon meg és védelmezzen benneteket.

Az Ő Általam kapott hatalma alatt, az Emmanuel Keresztjének hatalmas Fénye alatt, amelyet meghívlak benneteket, hogy később látogassatok meg, hogy köszönetet mondjak Istennek, a Teremtőnek, mert az Ő Irgalma végtelen és az Ő Szeretete legyőzhetetlen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya kérésére énekeljük el búcsúzóul a "Boldogok az irgalmasok" című dalt!

2022. április 23., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szeretett és drága gyermekeim!

Feltétlen válaszotok miatt a mai találkozón Mennyei Édesanyátok örömmel jelenti be, hogy holnap, április 24-én szeretnék találkozni minden jelenlévővel a Dombon, hogy együtt imádkozzunk az Isteni Fiúhoz, hogy avatkozzon közbe az ukrajnai véres háborúba és más konfliktusokba, amelyeket álcáznak, hogy gyermekeim szenvedését eltemessék.

Emiatt rendkívüli módon fordulok hozzátok azzal a kéréssel és könyörgéssel, hogy a Mária Központokon keresztül Isten Anyja és a ti Anyátok megóvhassa azokat az esszenciákat, amelyek szellemi veszélyben vannak, mivel konfliktusoknak és szörnyű háborúknak vannak kitéve.

Kívánom, hogy néhány gyermek a jelenlévőkkel együtt vigyen egy csokor virágot körmenetben a Domb tetejére, hogy az ártatlanok közbenjárjanak a háború ártatlanaiért.

Kívánom, hogy ezek a virágok ünnepélyesen kerüljenek a Béke Kapuja tövébe, hogy az Őrangyalaitok is könyörögjenek a világnak, hogy a háború és a közöny véget érjenek.

Így a Mennyei Szószóló ismét a kígyó fejére lép, és kiűzi a földi pokol kapuit.

Mostantól hálás leszek nektek.

Aki örökké szeret benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

2022. április 9., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Miközben a világot háború és bánat osztja meg, Én a Mennyei Fénnyel jövök, hogy megáldjalak benneteket, hogy minél több lelket emelhessek a Mennyei Atya Jelenlétébe, és hogy Ő  Irgalmasságában és Végtelen Kegyelmében minél több léleknek segítsen.

Több mint száz évvel azután, hogy Fatimában voltam, hogy megállítsam minden idők legnagyobb kegyetlenségét, ma itt vagyok, ebben a Szeretetközpontban, az összes gyermekemmel együtt, hogy beteljesítsem azt a próféciát, amelyet egykor Fatimában jelentettem be: hogy el fog hajózni Isten hajója Dél-Amerikába, amely összegyűjti az összes tudatot, amely felkészül Krisztus Visszatérésére. Mert Dél-Amerikából kell kiindulnia a megújulás és a béke lendületének, Dél-Amerikából kell helyreállnia a Menny és a Föld, az emberiség és az Isten közötti egységnek.

Ezért vagyok ma itt, hogy ismét elmondjamnektek, hogy a Mária-Központok ajtaja már nyitva van, és hogy Mennyei Édesanyátok szorosan követi az emberiség elkövetkező eseményeit, miután Fiam megérkezik ezen a Szent Héten, amikor is számos kódot állít helyre a bolygó tudatában. És e kódok minél több lélekben történő újbóli helyreállítása során Fiam felébreszti az Új Krisztusokat, mindazokat, akiket még csak el sem tudtok képzelni, akik azért jöttek el ebben az időben, hogy Őt szolgálják az emberiség megmentésének tervében.

Ez az oka annak is, hogy Fiam, ahogyan azt az Evangéliumban a Mennybemenetele idején bejelentette, azért jön el ebben az időben, hogy beteljesítse Ígéreteit, de azért is jön, hogy elkérje a szívek talentumait, amelyek nélkülözhetetlenek és alapvető fontosságúak a bolygó és az emberiség felkészítéséhez az Ő várható Visszatérésére.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya ebben a pillanatban kinyitja palástját, és megmutatja Szeplőtelen Szívét. És ma ebből a Szeplőtelen Szívből tövisek állnak ki, amelyek Mária Szívének vérét ontják.
A Szűzanya pedig a következő imát tanította nekünk:

 

Ó Mária Vérző Szíve,
bocsásd meg az emberiség minden hibáját.
Ámen.

 

Ismételjük meg ezt az imát a Szűzanyával együtt!

Mialatt imádkoztunk, Mária Szívének Vére eltűnt. A tövisek Mária Szívében a nemzetek háborúinak és konfliktusainak nagyon súlyos gyalázatát jelképezik, és különösen azt az ártatlan vért, amely kiömlött a gyermekektől kezdve az idősekig, a menekültek és a száműzöttek ártatlan vére, nemcsak Kelet-Európából, hanem a világ minden tájáról. A Szűzanya azt mondja, hogy Jemenből, Etiópiából, Szudánból és Szíriából is.

Anyánk így szól hozzánk:
 

Imádkozzatok Mária Szívéhez, hogy ne döfje azt át a háborúkat és a konfliktusokat vívó emberek súlyos bűnei. Imádkozzatok Mária Szívéhez, hogy ne ontsa ki a Vérét, mert az az ártatlanok, a védtelenek és a hajléktalanok vére.

Ma azért vagyok itt, hogy átadjam nektek ezt az áldozatot, hogy megkönnyítsem az Istenanya Szívét, hogy sok tudat szíve megkönnyebbüljön.

És most, hogy készen álltok arra, hogy újra átkeljetek a sivatagon, ahogyan Fiam tanított benneteket, az élet sivatagain, amelyek az elkövetkező időkben jönnek, legyetek merészek és bátrak. Ne engedjétek le a karotokat, és menjetek előre, mert ezúttal szem előtt kell tartanotok, hogy mindaz, amit megtapasztaltok, nem csak önmagatokért lesz, hanem az egészvilágért is.

Ezért már tizenhárom éve közel vagyunk hozzátok, elhozzuk az Üzenetet a Mennyből és a Világegyetemből, elhozzuk Isten Hívását az összes lélekhez és tudathoz, és újra és újra odaszenteljük az emberiséget, hogy a legrosszabb ne jöhessen el.

Örülök, hogy itt talállak benneteket, egy családban, egy olyan családban, amely megtanulta elviselni saját megtisztulását, és minden nap arra törekszik, hogy elfelejtse önmagát, hogy előtérbe helyezze Isten Tervét, azt a Tervet, amelyet mindannyiótok életében be kell teljesíteni és meg kell valósítani. És ennek az lesz a következménye, hogy tovább növekedtek a szellemi érettségben, abban a felelősségben, hogy ezekben az időkben válaszoljatok Fiamnak mindabban, amit Neki ebben az időben meg kell valósítania.

Tudjátok, hogy Fiam Visszatérésének ajtaja már nyitva van, ezen az alázatos és egyszerű pillanaton keresztül, amelyet megosztotok Velem ebben a házban, mert Isten így akar látni benneteket, egyesülve és egymáshoz közel, ahogyan Édesanyátok az apostolokkal volt, és ahogyan ma is veletek van, szeretett gyermekeim.

A közelség legyen ezekben az időkben a szívek megnyugtatásának, a szellemi nyomások feloldásának alaphangja; szívetekben gyarapodjon az együttérzés érzése, hogy életetekben többé ne kritika, hanem a szeretet együttérző szelleme legyen jelen, ami arra késztet benneteket, hogy növekedjetek aszeretetben, elfogadva embertársatokat olyannak, amilyenek, ugyanúgy, ahogy Isten elfogad benneteket olyannak, amilyenek vagytok.

Most örömmel zárjuk le ezt a találkozót az Eucharisztia megszentelésével az Istenanya Jelenlétében, mint minden Velem együtt töltött szombati napon; hogy Mária Szeplőtelen Szíve által nemcsak az emberiség megváltásáért ajánljuk fel ezeket az elemeket, hanem hogy életetek megváltása és átalakulása legyen az a tanúság a mi Szentséges Szívünkön keresztül, amelyre az Atyának szüksége van ahhoz, hogy Irgalmát árassza ki, és ne Igazságosságát.

Tudjátok meg, hogy ebben a pillanatban, a Nagyhét küszöbén sok léleknek van segítsége a belső síkokon. És ez azért lehetséges, mert hívtam Őrangyalaitokat, akik ebben a pillanatban jelen vannak, és az Istenanya oldalán szolgálnak.

Ünnepeljünk Krisztusban és Krisztus által!

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT